Görömbei András

A magyar népi irodalom

32. ábra

A népi írók új világszemlélete természetszerűleg hívta létre a művészi megformáltság új változatait minden műfajban. Hatalmas életművek bontakoztak ki ennek jegyében. Ezek közül csak kettőről szólhatok itt részletesebben: az Illyés Gyuláéról és a Németh Lászlóéról.

Illyés Gyula remekműve, a Puszták népe az önéletrajz és a szociográfia szintézise. Megjelenésekor elsősorban tényanyaga hatott, később elbeszélő szemléletének a pusztai tényvilágot ellenpontozó autonómiája és tágassága kapott nagyobb figyelmet. Babits számára olyan volt ez a könyv, mintha egy ismeretlen földrészről és lakóiról szólna, de bevallotta azt is, hogy megmagyarázhatatlan szorongással és titkos bűntudattal olvasta. Bálint György lélegzetelállító vádiratnak nevezte a testi és erkölcsi megaláztatások pokoli vízióját, melyet a Puszták népe eléje tárt. Pedig nem vízió volt az, hanem tényszerű, tapintható valóság. Illyés művét olvasva Németh László valami népítéletszerű elemi morajlás közelében érezte magát. Cs. Szabó László pedig már azt az egész nemzetre vonatkozó következtetést vonta le Illyés könyvéből, hogy amíg százezrek úgy élnek, ahogy Illyés elrettentő például megörökítette, a magyar nemzet is halálosan gyönge.