Kovács Ferenc

Meddig és mit bányásszunk?

VII. Az üvegházhatás és a globális felmelegedés

A társadalom érzékenysége az utóbbi időben mind a természeti jelenségek, mind pedig a politika és gazdaság kérdéseiben fokozódott. A hírközlés fejlődésével ma már a világ minden tájáról és csaknem azonnal információ érkezik; egyes események, különösen a szenzációk felnagyítása, túlértékelése sem ritka dolog.

A globális felmelegedés, az üvegháztartás nemzetközi konferenciák témája, 2003 nyarán napi hírek foglalkoztak a kérdéssel. A világméretű híráramlás eredményeként napjainkban olyan jelenségekről is tudomást szerzünk, amelyek korábbi évtizedekben, évszázadokban csak az érintettek körében voltak ismertek. A természeti katasztrófák, a földrengések, hurrikánok vagy az országokat-földrészeket sújtó aszályok és árvizek napi hírként szerepelnek. E tanulmány írásának idején hazánkban és Nyugat-Európa több országában rendkívül tartós a hőség, Kínában hatalmas árvíz pusztít.

Olyan időjárás természetesen aligha volt és biztosan nem is lesz, mely minden ország és ember tetszését megnyerné. A nyaralónak hosszú forró nyár, a síelőnek hosszú havas hideg tél kellene, a mezőgazdáknak májusi eső és a gabona érésének időszakában meleg, a kapások számára megint csak eső. Az egyik gazdának az egyik héten, a másiknak a másikon. Ezt a rendet a természet ezidáig még nem tanulta meg, erre talán még az "égiek" hatalma sem elegendő.

A rendkívüli jelenségek magyarázatát több okban kell keresnünk, egyesek hajlamosak szubjektív szempontoktól sem mentesen bizonyos hatásokat túlértékelni. Talán elvárható lenne, hogy a természeti jelenségek, folyamatok értékelésénél, okainak felderítésénél a természeti törvények (a természettudomány), a racionalitás, a realitás, illetve a műszaki-gazdasági lehetőségek adnák a vezérlő elvet, nem pedig az illúziók, az álmok, bizonyos felszínes megfontolások, a szenzációhajhászás. Az aktuális kérdések kapcsán azt mindenképpen rögzíteni kell a földtörténet eseményeit ismerve, hogy a 2002/2003 telén tapasztalt hosszú hideg időszak még nem jelenti újabb jégkorszak kezdetét, 2003 nyarának hőmérsékleti csúcsokat megdöntő aszályos hónapjai pedig nem jelentenek globális felmelegedést.

A globális felmelegedés kérdésével kapcsolatban hallhatunk olyan megnyilatkozásokat, melyek a Föld átlagos hőmérsékletének növekedéséért elsősorban a fosszilis energiahordozók (szén, kőolaj, földgáz) felhasználása, elégetése során keletkező szén-dioxidot (CO₂)teszik felelőssé. Ebből kiindulva az olaj- és széntüzelés visszaszorítását, a kőolaj-kitermelés fékezését javasolják. Az előadás későbbi részében visszatérünk arra, hogy az utóbbi évszázad 0,4-0,6°C-os globális hőmérsékletemelkedése a földtörténeti változások mércéjével mérve rendkívüli jelenségnek számít-e, továbbá szólunk a hőmérsékletváltozás vélelmezett okairól.

A következőkben a földtörténet során jelentkezett globális hőmérsékletváltozásokkal foglalkozunk. Majd bemutatok néhány mértékadó, természettudományi alapokon álló magyarázatot; megismerkedünk a Földre érkező napsugárzás mértékét meghatározó alapvető tényezőkkel, a szén-dioxid (CO₂) kibocsátás forrásaival és nyelőivel; valamint elemezzük a meteorológiai mérések során regisztrált globális hőmérsékletváltozások és a fosszilis tüzelőanyag (szén, olaj, gáz) -felhasználás kapcsolatát.

Jégkorszakok a földtörténet során

Az őséghajlattan (paleoclimatic) több tétele is bizonyítja, hogy a Föld éghajlata folyamatosan változott. A kutatások alapján valószínű, hogy a Föld történetének nagy részében a Föld átlagos (globális) hőmérséklete 8-15°C-kal magasabb volt, mint napjainkban. Voltak természetesen olyan időszakok is, amikor viszont a mostaninál lényegesen hidegebb periódusok jelentkeztek. Az utóbbi időszakokban - az alpesi és a kontinentális eljegesedés idején is - az eljegesedés nemcsak a magasabb (északi és déli) és a középső, hanem olykor az alsó szélességi körökre is kiterjedt. A Föld 4,55 milliárd évének utolsó egy milliárd évében a nagyobb jégkorszakok Kr. e. 925, 800, 680, 450, 330 és 2 millió évvel kezdődtek. A legerősebb/legnagyobb jégkorszak Kr. e. 800 millió évvel kezdődött, amikor is a jég vonala 5 foknál közelebb került az Egyenlítőhöz.

Az utolsó nagy jégkorszak körülbelül Kr.e. 2 millió évvel kezdődött, amikor hosszú időn keresztül jég borította Észak-Amerika, Európa és Ázsia nagy részét. Az eljegesedés mértéke változó volt, az interglaciális időszakokban a jég visszahúzódott, a glaciális szakaszban újra dél felé terjeszkedett. A pleisztocén tetőfokán az átlagos globális hőmérséklet 4-5 ^oC-kal volt alacsonyabb, mint ma. Az utolsó jégkorszak vége körülbelül Kr.e. 14 ezer évvel kezdődött - ezt nevezzük holocén kornak.

A nagy jégkorszakok között természetesen nagy felmelegedések (14-15^oC) voltak.

A földtörténet mögöttünk levő 850 ezer éve során jelentkezett főbb lehűlési, illetve felmelegedési ciklusokat mutatja a 17. ábra. Tízezer éves átlagokban 4-5 ^oC hőmérsékletingadozás jelentkezett.

A 18. ábra már az "emberi" kor hőmérsékletváltozásait mutatja az északi féltekén.

17. ábra

18. ábra

19. ábra

Az utolsó jégkorszak vége Kr.e. kb. 14 000 évvel kezdődött, az előbbi ábrán bemutatott időszakban már "csak" kereken 1°C-os felmelegedést és lehűlést valószínűsít a tudomány. Erre az időszakra már "emberi" megfigyelések is szolgáltatnak adatokat. Kr.e. 3000-2200 között a Szaharában nedves, hidegebb éghajlat volt, nomád pásztorkodás folyt, majd Kr.e. 2200-2000 között jelentős melegedés, elsivatagosodás történt. Kr.e. 2500-2200 között Észak-Amerika szubpoláris részén enyhe nyarak voltak (állattenyésztés), Kr.e. 2000-1300 között ugyanott hideg nyarak (jegesedés) következtek, eltűnik az ember és az állattartás, Kr.e. 1300-700 között pedig ismét enyhe nyarak (melegedés) jöttek, ekkor jelent meg a II. független kultúra. Kr.u. a 15/16-18/19. század között Ny-Európában és a világ más részein jelentős lehűlés, kis "jégkorszak" jelentkezett.

Ezt az utóbbi megfigyelést erősítik a 19. ábra adatai is, melyek szerint Kelet-Európában a 15-19. században "számottevő", 0,3-0,9°C-os lehűlés, hideg időszak volt.

Az eddig bemutatott 20. század előtti globális hőmérséklet-, illetve klímaváltozások aligha hozhatók kapcsolatba az emberi (ipari) tevékenységgel, különösen nem a fosszilis energiahordozók elégetéséből származó CO₂ hatásával, mivel ezeket csak a 19. század második felében kezdték jelentősebb mennyiségben felhasználni.