Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Anyaszínházába visszatérve egyre jelentősebb feladatok várják.
1963-ban a Tragédiában az Úr szerepét, majd 1964-ben Ádámot alakítja.
Madách másik drámájában, a Csák végnapjaiban Csák Máté figuráját játssza. Nagy hangsúlyt fektetve a szerep összetett jellemrajzára, mélységére.
1967-ben játssza el a harmadik Madách-darab, a Mózes főszerepét Marton Endre rendezésében.
A bemutató idején megjelent új képeslap, a Tükör első számában Demeter Imre kritikus azt írja:
Az előadás csúcspontja a tapsrend, a többi szóra sem érdemes. Nem jósolok tíz előadásnál többet a produkciónak!
Demeter Imre a darab négyszázadik előadására meghívást kap majd, egykori kritikáját pedig - a színház által bársonyba köttetve – Sinkovits Imre fogja átadni az ítésznek.
Egykori, élesebb szemű kritikusok szerint elsősorban a Sinkovits Imre által megjelenített drámai erő volt az, ami olyan hatást tett a közönségre, hogy
a bemutatót követően még huszonkét éven keresztül, több mint hétszáz alkalommal színen maradhat az előadás.
/Tizenhét év után volt némi szünet. Majd amikor Vámos László lesz a teátrum főrendezője, felújítják az előadást. A darab kezdetén huszonéves Mózest attól kezdve Sinkovits Imre fia, Sinkovits-Vitay András játssza, édesapja pedig a már idősebb Mózest formálja meg. Sz. Á/
Sándor István így összegezte Sinkovits Imre alakításának lényegét:
A mózesi sorsban a küzdő ember kísérletét kereste, amellyel alkalmassá próbál kovácsolni egy közösséget, e közösség saját, de tömegméretekben még át nem érzett igazságának befogadására. Így vitte bele korának gondolatait a színpadi legendába. Azt játszotta el, mi vár a küzdő emberre, aki szembenéz sorsával, s vállalja angyalait is, végzetét is, mi a sorsa annak, aki népe szabadságáért önmagát osztja szét.
A Nemzeti Színházhoz 1963-ban visszatért Sinkovits Imre következő, csaknem négy évtizedes színészi megmutatkozásai színpadon és másutt eljátszott szerepei külön könyvet érdemelnének. Ugyanakkor olyan erős pályaív kerekedik ki belőlük, amely semmit sem veszít szilárdságából, ha egy-egy alakítást kiemel a múltidéző.
A Nemzeti Színház meghatározó színészei közé előlépett Sinkovits Imre eljátszotta Chance szerepét Wayne Az ifjúság édes madarában. Peter Weiss drámájában de Sade márkit, majd Czillei Ulrikot Vörösmarty művében. A különcben Teleki Lászlót formálta meg, a Tisztákban Perellát, a Testvérekben Dózsa Györgyöt alakította. Ő volt VII. Gergely, és az Erzsébet-nap Jóska bácsija.
A számtalan filmszerep között mindenképpen említeni kell Keleti Márton 1966-os A tizedes meg a többiek című alkotását, amelynek Molnár Ferenc tizedese Sinkovits Imre talán legemblematikusabb filmes alakítása.
Sinkovits Imre így beszél „egyéb" egykori céljairól, eredményeiről egy interjúban:
Amikor visszakerültem, a Nemzeti Színház vezetőit személyes befolyásunkkal ostromoltuk, hogy ostoba színházpolitikájukkal, amellyel Illyést és Németh Lászlót elüldözték a Nemzeti Színházból, hagyjanak fel! Először Illyés Gyulát sikerült barátságunknak és személyes kapcsolatainknak révén visszacsalogatni a Nemzeti Színházba. Utána Németh Lászlót, személyemben vállalva a felelősséget azért, hogy a VII. Gergely méltóképp, kellő alázattal és Németh László-i hűséggel fogalmazódik színpadra.
Sinkovits Imre pályájának kimagasló állomásait Németh László művei mellett Sütő András drámái jelentik. Először 1981-ben Ruszt József rendezésében játszik Sütő-darabban Bétiszként A szuzai menyegzőben. 1986-ban mint Bódi Vencel az Ádvent a Hargitánban. 1998-ban mint Schuller Medárd a Balkáni gerlében.
Sinkovits Imre és Sütő András barátsága a színházi munkák során érett életre szólóvá.
Sinkovits Imre a Nemzeti Színház tagjaként kapja meg a Kossuth-díjat 1966-ban, 1970-ben érdemes művész lesz, 1977-ben kiváló művész.
Gajdó Tamás színháztörténész Hit és hűség – Sinkovits Imre pályaképe címmel írt tanulmányt a színész munkásságáról. Ebben állította párhuzamba Keresztury Dezső 1979-es, Sinkovits Imréről írt esszéjét, illetve Ablonczy László 2013-as monográfiáját.
Sinkovits Imre hívő színész. Hivatásának tekinti mesterségét; akkor érzi igazán elemében magát, ha valamilyen erkölcsi, közösségi, nemzeti küldetést teljesíthet; ember és művész volta akkor hangzik teljesen, egymást erősítve össze, ha úgy gondolhatja: szolgálatot végez. Ezért szokták barátai szeretettel, ellenségei némi vállvonogató iróniával »cserkész«-nek nevezni
– írta Keresztury Dezső,
aki a puha kádári diktatúrában Sinkovits Imre számára a szolgálatot, a missziót tekinthette hívó szónak.
Ablonczy László már felidézhette az 1956-os forradalmat, leírhatta Illyés Gyula 1957 telén Sinkovitshoz intézett szavait:
hogy ha másként nem, hát a részleges becsület megtartásával meg kell maradni.
S ebből következtetett arra, hogy
Sinkovits Imrének, az ősi komédiásnak ezért volt fontos és szent a színpad, mert az, esténként a színész számára, a Játék hatalma által, az emberi szabadság és a nemzet reménységes álmait is felmutathatta. Tragédiák vagy komédiák által, a mindenkoron megszenvedett küzdelmek nyomán. Így volt fontos Sinkovits Imrének, hogy Ady jegyében, egy kis nép atyafiság-kereső igényében, oly ihletett átéltséggel több mint ötszáz estén önnön legmélyebb érzéseivel és gondolataiként Mózessel vallja, mondja a megmaradás, az összetartozás és a hit igéjét.
Major Tamás 1971-ben osztja Sinkovits Imrére Lőrinc barát szerepét Shakespeare Rómeó és Júlia című színművében.
A brechti korszakát élő Major a próbák előtt azt mondja Sinkovits Imrének:
izgalmas felhangot ad majd az előadásnak, hogy Lőrinc barát ez esetben egy nőcsábász kujon lesz, aki még Júliára is szemet vet.
Amikor a színész elmondja, hogy ő egészen másként kívánja eljátszani a jó szándékú, megértő Lőrinc barátot, Major azt feleli:
Imre, kár, hogy nem vagy modern színész.
Blaskó Péter, aki az egykori előadásban Benvoliót alakította, egy interjúban így emlékezett a produkcióról:
Abban az 1971-es előadásban a két veronai család ellenségeskedését az akkori politikai konfliktusokra, az észak-írországi katolikusok és protestánsok szembenállására építette fel Major Tamás, pedig számomra elsősorban a szerelem hatalmáról szól ez a darab. (...)Lőrinc barátot Sinkovits Imre játszotta nagyszerűen. (...) Lőrinc barát Shakespeare füvesembere, ferences szerzetes, aki szereti és ismeri a természetet – benne az emberi lélek minden rezzenését. Egy életet igenlő, szeretetet sugárzó, segítőkész pap, Rómeó és Júlia gyóntatója, ahogyan manapság mondjuk: lelki vezetője. A természet, az emberek és Isten szolgája.
Rómeót édesapám, Sztankay István alakította, Júliát Törőcsik Mari.
A két ifjabb művésszel szemben a rendező bátran és ellentmondást nem tűrve érvényesítette akaratát.
Apám már a próbákon elsiratta annak lehetőségét, hogy úgy formálhatja majd Rómeót, hogy abba belefogalmazza azokat az emberi gondolatokat, amelyek a Shakespeare-hős kapcsán éledtek benne.
Sinkovits Imre azonban a színpadon kívül is jó barátként tartotta benne a lelket.
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!
