Segítség, korlátoznak!

Álomfejtőnk több mint tíz éve foglalkozik az álmokban megjelenő szimbólumok megfejtésével. Tar Ildikó nemcsak ír az álmokról oldalainkon, de konkrét álomelemzéseket is bemutat.

Az első álmodó: érett középkorú művész férfi.

Egy körfolyosón állok, a legfelső szinten. Olyan, mint a pesti bérházaké. Barátaim vannak itt az Universitasból. Érzem, közéjük tartozom. Lenézve látom, hogy az udvaron az anyám két földdel teli, nehéz vödröt cipel. Azon gondolkodom, hol találok oda lejáratot, hogy segítsek neki. Mindeközben felmásztam a korlát tetejére, és ott egyensúlyozom. Kicsit félek, de valahol mélyen mégis tudom, hogy nem fogok lezuhanni.

A második álmodó: harmincas évei közepén járó, gyermekes nő

Éjszaka van, én valahol egy hegyen megyek. Egyszercsak meglátok egy határsorompót. Oldalra sandítva látom, hogy a hegyoldalban kicsit lejjebb van egy ház a határőröknek, ég benn a lámpa, de nem figyelnek a sorompó felé. Nagyon óvatosan és csöndben átmegyek ezen a határterületen. Majd kis idő múlva - már napsütésben - egy olaszos kisváros főterén bérelek egy lakást. Ülök a virágos teraszon, és nagyon boldog vagyok.

A harmadik álmodó: harmincéves, gyermektelen nő

Gyermekkorom helyszínén találom magam, egy pesti bérházban. Felmegyek az emeletre, az ajtónk elé. Az ajtónk alá a válási papírjaim vannak becsúsztatva. Mintha megbillenne a folyosó, csúszom lefelé, kiesek korláton, és lógok a nagy mélység felett. Van velem egy nő, lenn maradt az udvaron, bíztat, hogy ugorjak le, nem lesz semmi bajom. Én nem merek a második emeletről, de muszáj lesz, mert csúszik a tenyerem. Végül leugrom, de valóban nem lesz semmi bajom, mert olybá tűnik, mintha pár centire lett volna csak a talaj a lábam alatt.

A negyedik álmodó: húszas éveinek közepén járó hölgy, egy kisgyermekkel.

Két visszatérő álmom van: Az egyik az, hogy vagy kidől a lépcső korlátja, és a mélybe zuhanok, vagy abszolút nincs is korlát, de nagyon magasan vagyok, és majdnem lezuhanok, elég egy rossz mozdulat. Olyankor nagyon félek, de sosem álmodom azt, hogy leesem. A másik pedig az, hogy mozog valamelyik fogam.

Az ötödik álmodó: harminchároméves, családos, értelmiségi foglalkozást végző hölgy

Egy hatalmas, kör alakú téren járok-kelek. Boltok vannak a szélén. Például egy anyagboltban látok egy éjkék ágyterítőt, függönyt (?), amibe bele vannak hímezve a bolygók, a nap és a csillagok. Észreveszem, hogy egy mély árok húzódik - szintén kör alakban a tér közepe felé. Odasétálok, és látom, hogy az árok mögött még fagyalbokor sövény is van. Mit vesz körbe? A tér közepén látható egy hatalmas bazilika. Álmomban is megállapítom, hogy az itteni emberek lehatárolják magukat attól, amit egy templom jelképez. Kettéválasztják a világukat: hit és üzlet. Nincs szabad átjárásuk a két világ között.

Gondolatok az álmokról

Korlátnak tekinthetünk minden olyan jelenséget, ami egy területet egy másiktól elhatárol. Gyakran a veszélytelennek ítélt lélekterületek és a veszélyes zóna határán található meg.

A korlátnak, korlátozásnak, ahogy a nappali életünkben, úgy álmainkban is kettős a jelentése. Olykor jó, hogy van, és rémülettel tölti el az álmodót, ha nincs ott, ahol lennie kellene, olykor pedig feleslegesnek, idegesítőnek, szabad cselekvésünkben akadályozó, gátló körülménynek érezzük.

Az első álmodó az álom álmodásának az idején elveszítette a kapcsolatot a szellemi világokkal, művész létére képtelen volt alkotni. Olyan munkákat végzett viszont jó sokat, melyeket nehéz sorsú, valaha fizikai munkából élő, már halott édesanyja is díjazott volna. Az álma megmutatta, hogy képes a két világ között egy vékony kis hídon egyensúlyozni, sem édesanyját, sem önmagát nem kell elárulnia.

A második álmodó számára beérett egy határátlépés, azaz fejlődött a személyisége, és mintegy megengedte önmagának azt, hogy jobb körülmények, közé juthasson. A belső érésnek a külvilágban is megjelentek a tükrei, azaz a valóságos életében is jobbak lettek az életkörülményei. Amit meg kellett tanulnia az az, hogy senki nem dobál kintről elé akadályokat, csak ő korlátozza önmagát, de ezek a határok nem merevek, hanem önbizalommal, önismerettel, hittel tágíthatóak.

A harmadik és a negyedik álmodó egyaránt fél a belső fejlődéstől, életváltásoktól, életváltozásoktól, mert gyermekkorukban a változások semmi jót nem hoztak. Önbizalmuk igen kicsi, a jelent, az "itt és most"-ot nehezen különböztetik meg az "akkor és ott" -tól. A negyedik álmodó önmagáról alkotott énképe igen negatív, úgy érzi, semmire se jó, semmire se viszi az életben, és külsejével, a világ felé mutatott arcával is elégedetlen. A személyiség érésével ezek az álmok maguktól megszűnnek.

Az ötödik álmodó a hit kérdésével szembesült az álma segítségével. Életének a hitrendszerét kellett tisztáznia, miközben lénye közepe felé haladt spirálisan. A templom szó maga szintén kört jelent, mely szent területet határol be, és benne védettség van.

Tar Ildikó