A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
Vágólapra másolva!
Az elmúlt két vívó-világbajnokságon aranyérmes magyar női kardválogatott kikapott Japántól a párizsi olimpia negyeddöntőjében, így nem jutott be a legjobb négy közé. Ez azt jelenti, hogy Battai Sugár Katinka, Márton Anna, Pusztai Liza és Szűcs Luca az 5-8. helyért vívhat a nap további részében.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokról, Párizsból.
Az elmúlt két vívó-Európa-bajnokságon elődöntős, kétszeres világbajnoki címvédő magyar női kardcsapat azért lép(ett) pástra szombaton a párizsi Grand Palais-ban (Nagy Palota), hogy megszerezze az első magyar női olimpiai érmet a fegyvernem történetében. A kora délutáni, Japán elleni negyeddöntőben a magyar csapatot az egyéniben nyolc között búcsúzó Márton Anna és Szűcs Luca, valamint az egyéni verseny nyolcaddöntőjében kiesett Pusztai Liza mellett az utóbbi helyett becserélt Battai Sugár Katinka alkotta.

Márton Anna, Pusztai Liza, kardválogatott, női kardcsapat, kard, vívás, olimpia, Párizs
Márton Anna és Pusztai Liza egyéniben egymás ellen is vívott, most közösen dolgoztak a magyar női kardcsapat olimpiai elődöntős szerepléséért
Fotó: Csudai Sándor -  Origo

A világranglista-8., két éve vb-bronzérmes Japán ellen úgy is a magyar csapat volt az esélyesebb, hogy Emura Miszaki személyében egy egyéniben kétszeres világbajnok vívó is segítette az ellenfelet. A mieink negyeddöntője a piros páston zajlott, a telt házas közönség nagy része ugyanakkor a kéket figyelte, ahol a favorit franciák magabiztosan győztek Algéria ellen.

Japán ellen vívott az olimpiai elődöntőért a magyar női kardcsapat

Pusztai Liza és Takasima Risa csapott össze az első asszóban, a japán vívó 5-3-ra győzött. A második csörtét Szűcs Luca vívta Emura Miszakival, a balkezes magyar vívó pedig ugyan 4-7 után sorozatban adott öt tust a világbajnok ellenfelének, végül 10-9-es hátrányból várhatta a harmadik asszót a magyar csapat. Az első kört Márton Anna zárta Fukusima Sihomi ellen, a Tokióban negyedik magyar kardozó pedig szintén csinált egy 5-0-s sorozatot, így végül 

15-11 volt az állás Magyarország javára három asszó után.

Szűcs Luca, vívás, kard
Szűcs Luca a világbajnok Emura Miszaki ellen 6-5-re megnyerte a maga asszóját
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A második kört Szűcs Luca és Takasima Risa csörtéje nyitotta: 19-13-nál hat találat is volt a magyar előny, végül 20-16-tal zárult a negyedik asszó. 

Pusztai és Fukusima összecsapását a japán kezdte jobban, majd jobban is folytatta: 9-0-ra megnyerte a maga csörtéjét, így 25-20-ra már Japán vezetett.

Jól jött tehát a magyaroknak, hogy kisebb technikai probléma volt: rosszul voltak kiírva a nevek a hatodik asszó előtt, így Márton Anna és Emura Miszaki párharca pár perces késéssel kezdődött. A két klasszis vívó végig szoros asszót vívott, és 5-5-tel zártak, vagyis az utolsó kört öttusos hátrányból várhatta a magyar női kardválogatott.

Márton Anna, MártonAnna, vívás, kard
Márton Anna végig tüzelte önmagát és a társait is, de hiába
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A hetedik asszóban Szűcs Luca aztán visszahozta a magyar reményeket, ugyanis 33-33-nál ki tudott egyenlíteni Fukusima Sihomi ellen. Ugyanakkor így is 35-33-ra Japán vezetett. Ekkorra a másik három páston véget ért a mérkőzés, így az egész csarnok erre a negyeddöntőre koncentrált. Következett Márton Anna és Takasima Risa csörtéje, a japán vívónő pedig a harmadik párharcában is veretlen maradt: 5-4-re győzött, így 

40-37-es japán vezetéssel kezdődött a mindent eldöntő asszó. 

Abban a magyar csapat cserélt, Pusztai Lizát Battai Sugár Katinka váltotta, az olimpiai újonc sportolónak pedig debütálásként rögtön a kétszeres vb-címvédő Emura Miszaki ellen kellett vívnia, komoly magyar biztatás közepette.

Ám nem sikerült a bravúr, a japán vívó 5-0-ra nyert, így 45-37-tel Japán jutott az olimpiai elődöntőbe.

Az 5-8. helyért zajló mérkőzésen a magyar női kardválogatott ellenfele Olaszország lesz, szombaton, nagyjából 14:30-tól.

Eredmény, 2024-es olimpia, női kardcsapat, negyeddöntő:

MAGYARORSZÁG–Japán 37-45

Kapcsolódó cikkek

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!