A pillanat, amikor a fél világ meggyűlölte Lewis Hamiltont
A hazai szurkolók örömmámorban és könnyekben is úsztak már az elképesztő baleseteket és drámákat hozó Brazil Nagydíjak történetében.
A hazai szurkolók örömmámorban és könnyekben is úsztak már az elképesztő baleseteket és drámákat hozó Brazil Nagydíjak történetében.
A négyszeres világbajnok izgalmas eseményeket idézett fel az egyik legsikeresebb pályájáról.
A brazil pilóta unokahúga által készített szobrot a futam idén jubiláló helyszínén leplezték le.
Az időjárás sok fordulatot hozhat Brazíliában.
A hétszeres világbajnok sorsa a brazil parlament kezében van: ha megszavazzák, Interlagosban ezentúl hazaiként versenyezhetne.
Óriási gödör keletkezett az egyik kanyarban, a szervezőket ez azonban nem igazán zavarta.
Mindezt a Forma-1 is megerősítette, ám a brazíliai versenyről nem esett szó.
Stéphane Sarrazin sokkal többre volt hivatott a Forma-1-ben, mint amit végül elért.
A Pirelli két helyszínen próbálja lágyabb abroncsokkal fűszerezni a versenytaktikákat.
A fordított rajtrács bevezetését elvetették, de a szombati sprintfutamokról szavazni fognak.
Az új polgármester lefújta a projektet, a jelenlegi helyszínen maradhat a verseny.
Novemberben esedékes a verseny, amit új promóter rendezne meg.
Az FIA véglegesítette a 2021-es versenynaptárat, de még mindig van kérdéses futam.
Az előzetes versenynaptár bejelentése után is formálódik a 2021-es menetrend.
A hatszoros világbajnok ellenzi a riói pálya építése miatti erdőirtást.
Chase Carey kiszivárgott levele alapján már csak a hatósági engedélyek hiányoznak.
A koronavírus miatt nagy a bizonytalanság, de a normálishoz hasonló szezont terveznek.
Rohonyi Tamás szerint a döntés mögött mondvacsinált indokok húzódnak.
A legendás helyszínek kihasználnák a váratlan lehetőséget, és megtartanák a helyüket.
Ez volt a pillanat, amire a britek úgy emlékeznek, mint mi az eltűnt Damon Hillre.