Góllal debütált a világ legerősebb kézilabda-bajnokságában a magyar tehetség
Jól sikerült a válogatott irányító bemutatkozása a Bundesligában.
Jól sikerült a válogatott irányító bemutatkozása a Bundesligában.
Imádja a kamera a bajnoki címvédő zöld-fehérek játékosait.
A hazaiak mezőnyjátékosai közül csak egy ember nem szerzett gólt. A kapuban Rodrigo Corrales húsz védéssel járult hozzá a hazai győzelemhez.
Megkezdődött a harc a két zöld-fehér csapat között a bajnoki trófeáért.
A magyar válogatott sztárja szerint, ha telt ház lesz januárban a hazai rendezésű Európa-bajnokságon, akkor még az elődöntőbe jutás sem zárható ki.
A 34 esztendős játékos nagyon boldog, hogy Norvégiába került.
Sok tekintetben már az ősi rivális Telekom Veszprém előtt jár a Szeged, amely nagy megújulás közepén van.
Visszavonulása után edzőként és sportvezetőként dolgozott, 11 éven át volt a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke.
Vladimir Cupara bravúrja is kellett a magyar csapat SEHA Liga-címvédéséhez.
Játékostársai segítették le a pályáról az olimpiai bajnok játékost.
A magyar csapat büntetőpárbajban győzte le horvát ellenfelét.
A Tatabányának köszönhetően lesz magyar csapat az Európa-liga csoportkörében.
A vasárnapi sportműsorban a foci játssza a főszerepet, de lesz Forma-1, kézilabda, darts és kerékpározás is.
Az akadémista Hegedűs Patrik góllal mutatkozott be Budakalászon.
A helyüket az a csapat kapta meg, amelyiket a nyolc között kiejtettek.
Mindhárom magyarországi helyszínre lehet már belépőket vásárolni.
A SEHA Ligára készülő csapat egy szoros és egy sima félidőt játszott ellenfelével.
Az éremcsatákat a stockholmi Tele2 futballstadionban rendezik.
A 2018-ban junior világbajnokságot, a 2019-ben junior Európa-bajnokságot nyerő szakember megbízatása a 2024 decemberéig szól.
A hazaiak legeredményesebb játékosa Szöllősi Balázs volt hét góllal, Dejan Malinovic és a magyar válogatott Rodríguez Álvarez Pedro öt-öt alkalommal talált be.