A DVSC második meccsét is megnyerte, a Siófok a másodikat is elveszítette a női kézilabda NB I-ben
Két rangadót is játszottak szombaton a világ egyik legjobb bajnokságában.
Két rangadót is játszottak szombaton a világ egyik legjobb bajnokságában.
A magyar csapat végig uralta a Krim Ljubljana elleni mérkőzését és százszázalékos maradt a sorozatban.
Juan Carlos Pastor együttese a 40 gólhoz is közel járt a szombat délutáni mérkőzésen.
Elek Gábor csapata szoros első félidő után a másodikban már sokkal jobb volt horvát ellenfelénél.
A kezdeti időszakban az utánpótlásrendszer megfelelő kialakítására koncentrálnak.
Petar Nenadictól megszokhattuk, hogy rendszerint nem a könnyebb utat választja. Most sem ezt tette.
Nagyszerűen sikerült a Telekom Veszprém új vezetőedzőjének bemutatkozása a kézilabda Bajnokok Ligájában.
A magyar csapat 34-31-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a kézilabda Bajnokok Ligája első fordulójában.
Egészen elképesztő mérkőzést hozott Momir Ilic bemutatkozása a magyar csapat kispadján.
Csapata legeredményesebbje volt a kétszeres BL-győztes ellenféllel szemben.
A magyar csapat rutinos kapusa az utolsó másodpercben nagy bravúrt mutatott be.
A Montpellier ellen a mezőny legeredményesebb játékosa Sebastian Frimmel, a magyar csapat osztrák balszélsője volt nyolc góllal.
A zöld-fehérek már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést.
A Telekom Veszprémet már maguk mögé utasították a magyar bajnokságban, most pedig megfiatalodva, riválisuknál is nagyobb eséllyel célozhatják meg a régóta üldözött négyes döntőt.
Körülbelül két hónap kihagyás vár a fiatal játékosra.
Az ETO-ban minden mezőnyjátékos szerzett legalább egy gólt.
Jól sikerült a magyar csapat új kézilabdázóinak bemutatkozása a Bajnokok Ligája címvédője ellen.
A magyar csapat 58 meccs óta veretlen a Bajnokok Ligájában.
A magyar csapat a győzelemért támadhatott a meccs utolsó pillanataiban, de a ferencvárosi Bölk lövését a németek kapusa a kapufára ütötte.
Szombaton kezdődik a Bajnokok Ligája, amelyben mindkét magyar csapatnak van esélye a négyes döntőre egy rendkívül izgalmasnak ígérkező szezonban.