Világbajnok a női junior kézilabda-válogatott!
A döntőben hatalmasat harcolva végül nagyon simán verték meg Norvégiát.
A döntőben hatalmasat harcolva végül nagyon simán verték meg Norvégiát.
Kácsor Gréta: Akkor sem állhatunk le a norvégok ellen, ha hátrányba kerülünk.
Dél-Korea sem tudta megállítani a remekül játszó csapatot, amelyik magabiztos győzelemmel jutott a döntőbe.
Pedig a szünetben még a románok vezettek.
Kácsor Gréta találataira Románia ellen is szükség lesz vb-negyeddöntőben.
Norvégia ellen a csoportelsőség lesz a tét.
Brazília után Portugáliát is legyőztük, méghozzá imponáló, 13 gólos különbséggel.
A magyar lányok az első meccsen Brazília ellen nyertek a Főnix Csarnokban.
A Szeged jobban járt, mint a címvédővel és a Barcelonával is egy nyolcasba sorolt bakonyiak.
Egyik csapat sem került brutális csoportba, viszont egy ágon harcolhatnak a négyes döntőért.
Stas Skube június elején még két évvel hosszabbított, most mégis odébb áll.
A 2019-2020-as idényben is öt magyar kézicsapat indulhat a nemzetközi kupasorozatokban.
Ancsin Gábor érkezésével alaposan megerősödött a zöld-fehér csapat.
Rade Mijatovic több mint száz alkalommal állt már a montenegrói válogatott kapujában.
Soha nem volt még nálunk felnőtt férfi kézi Európa-bajnokság.
A Bajnokok Ligája-csoportkör sorsolását június 29-én tartják.
Szerdán hat gólt dobott a magyaroknak.
A selejtező mindkét mecsén legyőzték a fehéroroszokat.
A kéziválogatott játékosai a csapategységet és a rutinos visszatérőket dicsérték a diadal után.
Óriásit harcolt egymással a magyar és a szlovén csapat Veszprémben.