Nyolc magyar aranyat jósoltak a riói olimpiára
London előtt öt arany volt a tipp, akkor ezt felülmúlta a magyar csapat.
London előtt öt arany volt a tipp, akkor ezt felülmúlta a magyar csapat.
Négy város is szóba került a 2024-es esemény házigazdájaként.
Húgyúti, emésztőrendszeri és légúti fertőzéseket okozhat, de a hatóságok nem aggódnak.
Az olaszok biztosan pályáznak, a MOB csak februárban dönt.
A Girl from Ipanema szerzőiről nevezték el az olimpiai figurát.
Ha a MOB együttműködést ajánlana, a Szlovák Olimpiai Bizottság nem zárkózna el tőle.
Borkai Zsolt MOB-elnök és a rendkívüli közgyűlés februárban dönt a gazdaságos olimpiai tenderről.
Az úszószövetség elnöke szerint sporteredményei alapján megérdemelné az ország a rendezést.
A NOB-tagság elfogadta az új kandidálási rendszert, Budapest is helyzetbe kerülhet.
Borkai Zsolt MOB-elnök szerint a 2-3 milliós nagyvárosok lehetnek a reform nyertesei.
A Los Angeles-i bojkott pályafutásokat tört ketté, az olimpiáról lemaradók még igényelnék a párbeszédet.
A műkorcsolya párosok végeredményét 1964 óta háromszor változtatták meg.
Hosszú távú tervek, lebontható stadionok, egyszer beugró sportágak jöhetnek.
London és Szocsi legjobbjai már át is vették az elismerést.
Rózsa Csilla döntős Marokkóban, harcban van az olimpiáért.
A franciák mérlegelik, hogy érdemes-e megpályázni a 2024-es olimpiát.
Kiderült, mit várnak az olimpia szervezőitől. Oslo inkább visszalépett.
Isztambul, Párizs, Durban, Szentpétervár, Baku, egy amerikai és egy német város.
Borkai Zsolt MOB-elnöknek megjött a kedve a budapesti olimpiához. A riói aranyak számának megtippelését elhárította, a fociba ömlő pénz mennyisége nem zavarja.
A katari világbajnokságon Spanyolország az utolsó csoportmérkőzésén szándékosan kikapott, és ezzel kiejtette Németországot; idén az Eb első negyeddöntőjében a házigazdák nemcsak továbbjutni akarnak, hanem megbüntetni ezért vetélytársukat.