Csercseszov, a Fradi orosz edzője érzi a nyomást
Az orosz edző szerint a játékosainak elsősorban a helyzetkihasználás terén kell javulniuk.
Az orosz edző szerint a játékosainak elsősorban a helyzetkihasználás terén kell javulniuk.
A kétszeres olimpiai bajnok amerikai sportoló ismét a balhéja miatt került a címlapokra.
A tiltó határozat vonatkozik a fehérorosz sportolókra és hivatalos személyekre is.
Továbbá orosz és fehérorosz területen nem rendeznek LEN-eseményeket.
A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) korábbi döntését több kritika érte, miszerint orosz és a fehérorosz versenyzők csak függetlenként, a paralimpiai zászló alatt versenyezhettek volna.
A sportág egyik nagyhatalmának távolmaradása alapvetően átrendezi majd az Eb erőviszonyait.
Thomas Bach szerint a szankciók feloldása nem tűzszünet vagy békemegállapodás kérdése.
A sportolóknak el kellett hagyniuk a Kairóban zajló világkupa-viadal helyszínét.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség továbbra is reménykedik az orosz-ukrán konfliktus diplomáciai megoldásában.
A sportág legnagyobb világszervezetei egyaránt csatlakoztak a bojkottfelhíváshoz.
A finn szövetség elnöke azt is elárulta, hogy követelik Oroszország és Fehéroroszország teljes kizárását a nemzetközi jégkorongozásból.
Az IHF hamarosan tárgyal az oroszok elleni lehetséges szankciókról.
A nemzetközi sporteseményeken tilos kitenni az orosz és a fehérorosz zászlót.
A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) jelezte: a jövőben semmilyen eseményt nem tart Oroszországban, ha a súlyos válsághelyzet folytatódik.
A közlemény szerint nemkívánatosnak tartják a részvételüket.
A nemzetközi szövetség egyelőre vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a versenyek más helyszíneken lebonyolíthatók-e.
Hivatalos indoklást nem tett közzé az Európai Kézilabda-szövetség.
A lengyel szövetségnél biztosak benne, hogy Koszorotov lépéshibája miatt érvényteleníteni kellett volna a találatot.
A 33 éves gyönyörű sztárt 680 ezren követik az Instagramon.
A szombaton kezdődő oslói birkózó-világbajnokság első balhéja már meg is volt.