Herceg Noviban győzött a Szolnok a vízilabda BL-ben
Gavril Subotic négy góllal vette ki a részét a sikerből.
Gavril Subotic négy góllal vette ki a részét a sikerből.
Märcz Tamás szövetségi kapitány szerint akár a döntőig is eljuthat a magyar csapat.
Nagy Viktor remekül védett, az olimpiai bajnok Dusko Pijetlovic két gólt lőtt.
Az egriek klasszisa a 2017-es budapesti világbajnokságon volt utoljára a keret tagja.
A zsúfolt nemzetközi versenynaptár miatt a kvalifikációs folyamatot le kellett rövidíteni.
Egy csoportba került a Fradival.
Nagy fölénnyel nyert a fővárosi együttes a görög riválisa ellen.
Mindkét játékos már hat éve a klubnál van.
Az Eger és a Miskolc is veretlenül menetelt az Eurokupában.
Az Eger és a Miskolc is sima győzelemmel folytatta az Eurokupát.
Előbbi horvát, utóbbi francia csapatot vertt a selejtezőcsoport első mérkőzésén.
2020-ban Budapesten rendezik a vízilabda-Eb-t.
Szeptember közepén lesznek a csoportmeccsek.
A fotókkal és videókkal színesített gálameccsen két gólt is lőtt a klasszis pólós.
A találkozó legjobbja a négygólos Biros Péter volt.
Kiváló játékos érkezik a bajnoki bronzérmeshez.
Mérkőzés közben kapott szívrohamot, a kórházban sem tudták megmenteni az életét.
Szeptember 4-én kezdődő bajnokság mindkét csoportjában lesznek rangadók.
A magyar csapat a döntőben 21-7-re győzött az amerikaiak ellen.
Ambrus Ferenc 1964-ben az olimpiai bajnok csapat tagja volt.