A Ferrari, Mercedes, Red Bull hármas egyes területeken nagyon elhúzott a korábbi években.
Könnyen legyőzhető ellenfél vár majd a nemzeti csapatra az áprilisi oda-visszavágós párharcban.
A részben hazai rendezésű világesemény fináléjában is lesz kire büszkének lennünk.
Andreas Palicka és Jim Gottfridsson parádés teljesítményével Svédország lesz a spanyolok ellenfele a vasárnapi fináléban.
A dánok most bánhatják a franciák elleni tét nélkülinek hitt vereséget.
A 32 esztendős kapus jelenleg is Magyarországon tartózkodik, ugyanis tagja az elődöntős francia válogatott keretének a férfi kézilabda Európa-bajnokságon.
Dodig és Mladenovic két sima szettben nyerte a finálét.
Parádés mérkőzésekre van kilátás a budapesti elődöntőkben is, melyekre még kaphatóak jegyek.
A magyar bajnokcsapat szerdán óriási győzelmet aratott az Euroligában, s még arra is van esélye, hogy csoportelső legyen, igaz, ehhez némi szerencsére is szükségük lenne.
Steiner úgy véli, pilótája képes lehet megismételni Russell teljesítményét, ha be kell ugrania.
Vancsa Zalánnak már csak az orvosi vizsgálaton kell átesnie.
Az Alpine mellett az Alpha Tauri is bejelentette az idei versenygép bemutatójának időpontját.
Sztárok, akik milliókért melegítik a padot, vagy hagynak ki rendszeresen ordító helyzeteket.
A Galatasaray legyőzéséhez a második negyed elsöprő hazai támadójátéka kellett. A remek siker után továbbra is ott a lehetőség a csoport megnyerésére, szombaton a Fenerbahce következik.
Óriási meccsekre van kilátás a kontinenstorna budapesti végjátékában.