A hazai pályán elszenvedett 0-3 sötét képet fest a katalánok jelenlegi állapotáról. Kikapott a Cristiano Ronaldóval felálló Manchester United is.
Messi nélkül még a kaput sem tudták eltalálni a katalánok. Ezzel a játékkal még a továbbjutásuk is veszélyben van.
A magyar teniszező csípője Wimbledonban sérült meg, ezért az olimpiát és a US Opent is ki kellett hagynia.
Az ETO-ban minden mezőnyjátékos szerzett legalább egy gólt.
A francia csapat a Harlem Globetrottersre hasonlító vándorcirkusz lesz, a Manchester United viszont új lendületet kaphat. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.
Reményeik szerint a mostaninál kiegyensúlyozottabb struktúrát tudnak majd kialakítani a sportágban világszerte.
A Lipcse nem kezdte jól a szezont, és a folytatás sem ígérkezik könnyebbnek.
Izgalmas és kiszámíthatatlan szezon előtt állunk a legrangosabb európai kupában, ahol már-már szokás szerint az ősz a rekordokról, a tavasz pedig a világválogatottak közötti öldöklő csatáról szólhat.
A marokkói csatárt úgy kellett lefogni.
A katalán csapat edzőjének alig maradt támadója a Bayern elleni BL-meccsre.
A Nice-Marseille mérkőzés nem mindennapi körülmények miatt szakadt félbe.
Négy bajnokijából hármat vesztett el a Lipcse, amely a Bajnokok Ligájában a végső győzelemre is esélyes Manchester City otthonában kezd. A Mainz és a Freiburg viszont szárnyal.
A francia szupertehetség, Eduardo Camavinga góllal mutatkozott be a Realban.
A Hertha BSC gyönyörű gólokkal nyert a Novothny Somát foglalkoztató VfL Bochum otthonában.
A magasabb és fizikálisabb német válogatott ellen a magyar csapat védekezésben és támadásban is szenvedett, így egypontos vereséget szenvedett a negyeddöntőben.