A szaúd-arábiai siker után meglepő dolgot tett a Red Bull mexikói pilótája.
Azt is elmondta, melyik csapatról vehetnének példát az olaszok.
A kétszeres világbajnok úgy érzi, safety car miatt nem jött ki az Aston Martin óriási fölénye a Ferrarival és a Mercedesszel szemben.
Carlos Sainz úgy érzi, hogy a mostani autók a piszkos levegő miatt rosszabbak, mint a tavalyiak.
Fernando Alonso 41 évesen is oktatja a mezőnyt, de az FIA mindenáron el akarta lopni a show-t.
A Red Bull kétszeres világbajnoka nem volt teljesen elégedett a Szaúdi Nagydíj után.
100. alkalommal álhatott dobogón a spanyol, de később visszasorolták, és elvették a harmadik helyét.
A holland elmondta, hogy hámozta át magát a mezőnyön.
Már a díját is átvette, amikor kiderült, hogy mégsem ő a dobogós.
A Ferrari és a Mercedes a szezon második futamán is csak szenvedett.
Sergio Pérez sajnálja a csapattársát.
Pérez és Alonso öröme, Verstappen és Hamilton csalódottsága.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a 15. helynél is hátrébbról kell-e indulnia vasárnap.
Alonso megint remekelt az Aston Martinnal, magához tért a Ferrari.
Szombat este már a kvalifikáció következik majd.