Bizalmas információk birtokába jutott az olasz sajtó.
Korábbi állítására cáfol rá azzal, hogy elindul.
Már fiatalon lehetőséget kapott, de nem volt szerencséje a Forma-1-es szezonjaiban.
A tartalékversenyző Daniel Ricciardo ugyanis nem volt ott a Szaúd-arábiai Nagydíjon.
A nő tagadja a vádakat.
Idén három futam lesz az Egyesült Államokban.
Gyengén kezdte a szezont a hétszeres világbajnok.
A korábbi világbajnok szerint a brit pilótának szoknia kell majd az új helyzetet.
A közösségi médiában jelentették be, hogy a népszerű pilóta ott lesz Ausztráliában.
A Mercedes, az Aston Martin, Alonso és Russell frappáns reakciója már garantáltan az évad sztorija.
Már a Forma-3000-ben tudta, hogy a spanyol pilóta világbajnok lesz.
Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg rendkívül éretten kezelik a helyzetet.
A brit Forma–1-es legenda szerint csak Niki Lauda mérhető hozzá.
A szaúd-arábiai siker után meglepő dolgot tett a Red Bull mexikói pilótája.
Azt is elmondta, melyik csapatról vehetnének példát az olaszok.