Korábbi csapata készített bronzszobrot róla a halálának harmadik évfordulójára.
Hosszú távon súlyos gerincbántalmak alakulhatnak ki az új autók miatt, mondta Sainz.
Az idei éve mindkét pilótának jóval gyengébb, mint a "régi szép időkben", a britnek azonban ez még új érzés.
Fernando Alonso jelenlegi csapattársa teljesen összeomlott, amikor 2019-ben nem kapott ülést.
A Brit Nagydíj hetében aktív sportolással és jótékonykodással akár a két pilótával is lehet találkozni.
A Forma-1 történetének első észt versenyzője ül be Sergio Pérez helyére, de Robert Kubicát is láthatjuk majd.
Carlos Sainz minden szempontból szereti a katalán pályát, ahol bizonyítana a lelkes szurkolóinak.
A Haas pilótáinak komoly élményt, egyben kihívást jelentett egy Ford Mustangot vezetni.
Jacques Villeneuve szerint Russell lépett elő falkavezérré.
Nem helyettesítik a kizárt Orosz Nagydíjat szeptember végén.
A világbajnoki sorozatba vágyó Michael Andretti egyik rivális IndyCar-csapatától érkezett ilyen vélemény.
Miután az egyik amerikai pályát dicsérte a Miami Nagydíj helyett.
A zöld gyepen, egy jótékonysági focimeccsen alkot egy csapatot számos F1-es pilótával.
A McLaren korábbi szerelője elevenítette fel a 2007-es emlékeket.
Az összes többi csapattal szembemegy az amerikai csapat, meglepő stratégiát választottak.