A csapat sportigazgatója elárulta, az osztrák expilóta adott volna motort a Red Bullnak.
Louis Camilleri ügyvezető igazgató ritka gesztust gyakorolt Charles Leclerc felé.
A lengyel úgy érzi, hogy bizonyított a szezon egyik legnehezebb futamán.
A kiállásánál nekiment az egyik kerékkulcsnak, ezen úszhatott el a kettős győzelem.
Verstappen nem neheztel Hamiltonra a győzelem sorsát is eldöntő monacói koccanás miatt.
A Drive to survive sok új rajongót szerzett a csapatoknak és a sportágnak is.
Az autókon ismét a Ferrari alapításának 90. évfordulóját ünneplik. Kiállítás is nyílt.
Günther Steiner szerint egyesek alkalmatlanok arra, hogy betöltsék ezt a posztot.
A pálya más részein, valamint az F2-es futamon sem volt minden rendben.
A háromszoros világbajnokot a bécsi Szent István-székesegyházban ravatalozták fel.
Méltatta Valtteri Bottast, nem csalódott, hogy nem sikerült kettősgyőzelmet elérni.
A turbókorszak kezdete óta még sohasem állt ilyen jól, egyedül is majdnem verné a Ferrarit.
Stroll is kitett magáért a Monacói Nagydíj rajtjánál.
Grosjean inkább hagyta őt elmenni, Hülkenberg nem tette meg ezt a gesztust.
Galéria a Monacói Nagydíjról.