Háromféle színnel jelölnek ötféle gumit, már a tesztelésen is.
A száguldó cirkusz elnök-vezérigazgatója furcsállja a versenyrendezők kirohanását.
Felhívta a sajtó figyelmét, hogy nem gyerekei láthatók a hétszeres világbajnokkal a képeken.
A versenyzők között Romain Grosjean volt az úttörő.
Binotto kinevezését és Leclerc előléptetését jó döntésnek tartja a vörösök korábbi pilótája.
2023 végéig meghosszabbították a rendre őrült futamokat hozó bakui pálya szerződését.
Egy harmadik világbajnoki cím jelentené neki a legnagyobb örömöt.
Danyiil Kvjat után Brendon Hartley is Maranellóban lehelne életet a karrierjébe.
A Lola mellett egyéb történelmi nevek is szerepelhettek a listájukon.
Max Verstappen és Pierre Gasly munkaeszközét a jövő héten mutatják be.
Az idei autót még nem, az új, eddigitől merőben eltérő festést azonban leleplezik.
Közelebb próbálja hozni a gokartozást és az autóversenyzést.
Nem nyert, de Eddie Irvine így sem bánkódik az 1999-es vb-cím elszalasztása miatt.
Monza is sokallja az Olasz Nagydíj megrendezésének költségeit.
Csaknem 50 év után az idén eltűnik a Sauber név a nemzetközi autósportból.