Ez a brit pilóta legnagyobb sikere a 2009-es világbajnoki győzelme óta.
A fenyegető eső miatt nem a jobbik gumin rajtolnak, de bíznak a versenytempóban.
A Ferrari pilótája megtarthatja a rajthelyét, vasárnap Hamilton mellől indulhat.
Ha nyerne, Graham Hill után másodikként elhódítaná a nem hivatalos tripla koronát.
Szükségtelennek érezte a manővert, reméli, hogy orosz kollégája tanult a történtekből.
A Mercedes pilótája balesetveszélyt, a Ferrarié anyagi kárt okozott az időmérőn.
Frissülő képgalériánk a Brazil Nagydíj szombati napjáról.
Hamilton a visszavonulását is kilátásba helyezte, szerinte 18 verseny elég lenne.
Tartalékpilótát keresnek az IndyCarba igazoló Marcus Ericsson mellé.
A Ferrari négyszeres világbajnoka körrekordot repesztett, a Red Bullok leszakadtak.
Éleződik a küzdelem a Force India és a McLaren között.
Jock Clear a hétszeres világbajnok mellett többek között Hamiltonnal is dolgozott már.
Már ajánlatot is kaphatott, a Williams azonban kiakadt az ezt terjesztő újságíróra.
Pénteken nem volt gondjuk a gumikkal, biztosra mennének, hogy vasárnap se legyen.
Valami furcsát érzett a lába között, majd viccel ment elébe a félreértésnek.