Szerbia már a kiesés szélén táncolt, a 96. percben a sírból jöttek vissza.
Nagyképűek, magabiztosak, miközben a céltalan magyarokról beszélnek.
Nem elég, hogy kikaptunk a németektől, a baj tovább fokozódott.
Egészen elképesztő, hogy adhatta meg a németek első gólját. Mutatjuk Makkelie eddigi botrányait.
Stuttgartban a magyar játékosok sem találták meg könnyen a szavakat, s így voltunk ezzel mi, Budapesten is. Nézze meg videós elemzésünket!
Ez a döntetlen egyik csaptanak sem jó.
Miért van az, hogy az Eb-re kiutazó drukkerek teljesen másképp látják a magyar csapat helyzetét, mint azok, akik itthon maradtak? Elmondjuk.
A 3-1-re elvesztett meccs borzalmasan fájó, de tényleg semmi sem veszett el. Két meccs még előttünk áll, a németek ellen a pontszerzés sem elképzelhetetlen.
A svájci csapat vezetése teljesen megőrült. Most azt találták ki, hogy lezáratják a stuttgarti tévétornyot, mert szerintük onnan leskelődnek, amikor edzést tartanak.
"Egy fiatal katona ott zokogott, s azt kiáltotta, hogy segítsek" - egy borzasztó történet. Itt vannak a drámai részletek.
Már 32 éve mondják ugyanazt, ami persze sosem volt igaz. Elmondjuk, miért nem.
Újabb fontos szakaszához érkezett a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játéka.
A nagy magyar edző szerint a futball még nem jutott el arra a szintre, hogy feltétlenül alkalmaznia kelljen a videóbírót.
A németek feltámadtak, Svájc pedig életveszélyes. Hogy mennyire jó a magyar válogatott? Ez az, amit ma senki sem tud megmondani.
A vereség és a 14 meccse tartó veretlenség elvesztése fáj, de tragédia nem történt Dublinban. Az azonban teljesen világos, hogy az Európa-bajnokságon ennél sokkal többet kell mutatnunk.