Andropov levele az SZKP KB Elnökségének (Titkos jelentés a Szovjetunió magyarországi nagykövetétől)

 

Az MDP Központi Vezetősége

és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa csak igen félénken fogalmaz meg a párt és a dolgozók számára olyan feladatokat, mint például a munka termelékenységének növelése, a munkafegyelem megszilárdítása, az önköltség csökkentése, a takarékosság fokozása. Márpedig e feladatok megoldása nélkül nem lehet eredményeket elérni a gazdasági építésben. Ugyanakkor sok felelős magyar párt- és állami funkcionárius szóban vagy írásban különféle ígéreteket tesz az életszínvonal emelésére, a parasztoknak adandó újabb kedvezményekre, további kölcsönök nyújtására és hasonlókra. Az ellenséges elemek, akik a KV júliusi plénuma utáni első időben megzavarodtak s nem találták meg rögtön a szilárd talajt aknamunkájuk folytatásához, most már kezdik kihasználni elvtársaink határozatlanságát. Felhasználva a magyar dolgozók bizonyos csoportjaiban az utóbbi időkben elterjedt élősdi mentalitást, az ellenség és az ellenzékiek arra biztatják őket, hogy minduntalan újabb és újabb követeléseket támasszanak a kormánnyal szemben mind az életszínvonal emelése terén, mind pedig számos politikai kérdésben. Így például a dolgozók nemrégiben lezajlott gyűlésein helyenként követelték az adók megszüntetését, a munkabérek emelését, az osztrák-magyar határ megnyitását, a mezőgazdaság kollektivizálásának abbahagyását és így tovább. Az ellenséges elemek ezzel a taktikával próbálják nehéz helyzetbe hozni barátainkat, hiszen jól tudják, hogy ezeket az újabb követeléseket a mai helyzetben nem lehet teljesíteni, sőt egy részüket egyáltalán nem lehet teljesíteni a párt és a népi demokratikus állam politikájának súlyos sérelme nélkül. A magyar elvtársakkal folytatott megbeszélések során kiviláglott, hogy az utóbbi időben ők maguk is észrevették ezt, de egyelőre mégsem tettek a kemény vonal érvényesítését biztosító, határozott intézkedéseket.

Az ellenséges elemek a saját győzelmüknek

és elvtársaink meghátrálásának akarják feltüntetni Rákosi elvtárs távozását, az idei belső államkölcsönjegyzés elmaradását és néhány más lépést. Ilyen körülmények között szerintünk különösen fontos lenne a pártvonal szilárdságát, az államhatalom erejét demonstrálni. És mégis, a magyar elvtársak, akik megpróbálják elkerülni az esetleges komplikációkat, egyelőre az engedmények politikáját folytatják, s ezzel - véleményünk szerint - csak bátorítják az ellenséges és ellenzéki elemek tevékenységét. Ez különösen kézzelfoghatóan nyilvánul meg az ideológia területén. Ismeretes, hogy a Petőfi Kör június 27-i vitáján jó néhány író, elsősorban Déry [Tibor] és Tardos [Tibor] azt a reakciós követelést hangoztatta, hogy Magyarországon "új forradalmat" kell csinálni, és teli szájjal becsmérelte a pártvezetést. A Politikai Bizottság annak idején nagyon helyesen elítélte az írók demagóg, ellenforradalmi felszólalásait, a párt Ellenőrző Bizottsága pedig Déryt és Tardost kizárta a pártból. Most viszont, Gerő és Szalai elvtársak megnyilatkozásaiból ítélve, barátaink bele akarnak egyezni abba, hogy Déryt beválasszák a Magyar Írók Szövetségének vezetőségébe, rá akarják bízni egy új irodalmi és esztétikai folyóirat szerkesztését, sőt olyan nyilatkozatot is tettek, hogy esetleg visszaveszik a pártba. Jellemző egy másik példa is. Egy hónappal ezelőtt az írók párttaggyűlésén megvitatták az MDP Központi Vezetőségének a Petőfi köri ellenséges megnyilvánulásokat elítélő június 30-i határozatát. A taggyűlésen jelen volt minden író a határozat ellen foglalt állást, és csak egyetlen ember, Király [István] elvtárs, a Csillag című folyóirat szerkesztője állt ki a KV-határozat mellett - az írók gúnyos közbekiáltásai és nevetése közepette. Nemrégiben tudomásunkra jutott, hogy Királyt behívatták a budapesti pártbizottságra, és azt ajánlották, mondjon le a folyóirat főszerkesztői posztjáról, mert máskülönben az írók bojkottálni fogják ezt a folyóiratot, mivel "Király álláspontja annak idején élesen eltért a többi író álláspontjától". Véleményünk szerint az ilyen lépések nem éppen a pártvezetés vonalának szilárdságáról tanúskodnak.

Sok magyar elvtárs

- elsősorban számos megyei pártbizottsági titkár, akivel alkalmunk volt beszélgetni - szerint az MDP vezetősége azért tesz bizonyos engedményeket a reakciós elemeknek, hogy így próbálja megbékíteni és leszerelni őket. Az ilyen politika egy ideig valóban lehetővé teszi barátaink számára, hogy elkerüljék az összeütközéseket az ellenzéki elemekkel, csakhogy ez a vonal alapjaiban hibás és veszélyes, mert oda vezethet, hogy a magyar elvtársak észrevétlenül letérnek a marxista-leninista politika útjáról.

Barátainkra most nehéz feladat vár

a mezőgazdaság szocialista átalakítása terén. A Magyar Népköztársaság Földművelésügyi Minisztériumának adatai szerint ez év június 30-án Magyarországon összesen 4863 termelőszövetkezet és szövetkezeti csoport állt fenn, összesen 343 400 taggal. A szövetkezetek 2 479 000 hold földet, azaz az ország szántóterületének mintegy 20%-át foglalják magukban. 1956 első felében a mezőgazdaságban gyorsabban haladt a szövetkezetesítés, mint a múlt év azonos időszakában. Míg 1955 első felében 101 tszcs alakult összesen 25 ezer taggal, ez év első felében 327 új tszcs jött létre 55 ezer taggal. A KV júliusi teljes ülésén élesen megbírálták azokat a hibákat, amelyeket egyes megyei pártbizottságok (Zala, Somogy, Borsod megyében és másutt) a szövetkezetek szervezése során elkövettek. E hibák elítélését az ellenséges elemek a saját céljaikra igyekeztek kihasználni. Nagy propagandát fejtettek ki a parasztok között annak érdekében, hogy lépjenek ki a szövetkezetekből. Meg kell mondani, hogy ez a propaganda nem volt eredménytelen. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a parasztok mintegy száz Zala, Somogy és Vas megyei faluban jelentették be, hogy feloszlatják a szövetkezeteket és kilépnek belőlük. Az utóbbi két-három hónapban lényegesen lelassult a tszcs-szervezés üteme. Május 1. és június 15. között 5591 fő lépett be a szövetkezetekbe, ezzel szemben június 15. és augusztus 1. között csak 1000 fő.

Az országban a hatalom megszilárdításának elengedhetetlen feltétele az MDP konszolidálása, a Politikai Bizottság tekintélyének és befolyásának erősítése a párton belül.

Jelenleg a Magyar Dolgozók Pártja

meglehetősen laza szervezet, amely a magyarországi lakosságnak csaknem 10%-át foglalja magában (870 ezer párttagot és tagjelöltet). A párttagok között 300-350 ezer volt szociáldemokrata, s rajtuk kívül sok kispolgári és más befurakodott elem található. Ezek a párton belül az idegen, kommunistaellenes befolyás hordozói. Figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy a magyar pártaktíva soraiban sok az elégedetlen ember, akit a pártvezetés annak idején megsértett. Ezeknek az elvtársaknak egy része rossz hatással van az egyszerű párttagokra. Mindez bonyolítja a magyar pártvezetés helyzetét, és nagy nehézségeket okoz a párt és az ország irányításában. Az egyszerű párttagok szemében a pártvezetés tekintélye annak idején elválaszthatatlanul összekapcsolódott Rákosi elvtárs személyi kultuszával. Az MDP-ben jelenleg nagy munka folyik ennek az antimarxista jelenségnek a leküzdése érdekében, de a magyar elvtársak még nem tudják megoldani, hogy a személyi kultusz leleplezésével egyidejűleg növeljék az MDP kollektív vezetésének tekintélyét. A magyar elvtársak bizonytalanságának és következetlenségének egyik fő oka, hogy a Politikai Bizottságnak és a PB egyes vezetőinek nincs kellő tekintélyük.

... 1956 válsághelyzetében természetesen nem bizonyult elégségesnek a mégoly tevékeny és elvhű követségi apparátus. Válsághelyzetek esetén a birodalmi tájékozódás rendkívüli szintre emelkedett, a szovjet Pártelnökség ilyenkor saját kebeléből rendkívüli meghatalmazottakat, képviselőket küldött hosszabb-rövidebb időre a helyszínre, a nyilvánosság lehetőség szerinti mellőzésével. A küldöttek - a Titkárság vagy az Elnökség tagjai - bizonyára a Bajza utcai palota vendégszeretetét élvezték. Ők a helyi legfelsőbb vezetőkkel léptek kapcsolatba, információkat szereztek és helyszíni intézkedési joguk is lehetett, természetesen a központtal való állandó egyeztetés alapján. 1956 nyarától 1956 végéig négy ilyen rendkívüli küldöttség járt és tevékenykedett Magyarországon: Mihail Szuszlov (1956. június 7-14.), Anasztaz Mikojan (1956. július 13-21.), Anasztaz Mikojan és Mihail Szuszlov, valamint Iván Szerov (KGB elnök) és Malinyin vezérezredes (a Szovjet Hadsereg vezérkari főnökhelyettese, aki talán már korábban is a helyszínre érkezett) (1956. október 24-31.), Mihail Szuszlov, Borisz Arisztov, Georgij Malenkov, valamint Szerov KGB-elnök (október 24-től valószínűleg folyamatosan a helyszínen) és Konyev marsall (a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek parancsnoka, november 1-től a helyszínen) 1956. november 10-30. körül. A missziók közül kétségkívül legérdekesebb a harmadik, a forradalom alatt a Bajza utcában tartózkodó küldöttség története. Ebben a tanulmányban ezért erre az időszakra összpontosítjuk figyelmünket. 1956 júliusában az előző rendkívüli megbízott, Anasztaz Mikojan a Magyarországon kialakult válság megoldásának kulcsát Rákosi Mátyás leváltásában és a megfelelő utód (Gerő Ernő) kijelölésében találta meg. Megérkezése napján, 1956. július 13-án, a PB-ben tett egy a későbbiek fényében nem jelentéktelen kijelentést: "...a magyarországi helyzet miatt Központi Bizottságunkban és az egész szocialista táboron belül nyugtalanság tapasztalható, amely abból indul ki, hogy nem engedhető meg, hogy Magyarországon bármiféle váratlan, kellemetlen esemény történjék. ...ha bármiféle segítségre - tanácsra vagy más egyébre - van szükség, akkor Központi Bizottságunk kész segítő kezet nyújtani a magyar elvtársaknak, hogy rendbe hozzák a helyzetet". A kellemetlen események a Moszkvában vártnál bizonnyal hamarabb következtek be, ha nem is váratlanul. A KGB már közvetlenül a plénum után azt jelezte, hogy az ellenzék folytatja tevékenységét. Andropov nagykövet 1956. augusztus 30-án terjedelmes helyzetelemzést küldött a magyar helyzetről, felhívva a figyelmet a sajtó bíráló cikkeire. Október 12-i jelentésében Andropov Gerő tájékoztatása alapján lényegében összefoglalta a pártellenzéken immár túllépő tömegmozgalom szovjetellenes követeléseit, és hangsúlyozta, hogy nem csupán a pártvezetés válik mind bizonytalanabbá, de az ellenséges közhangulat elérte az államvédelem és a hadsereg egyes köreit is. "Ha barátaink továbbra is folytatják az ellenállás elkerülésének politikáját, egyértelműen lehetségesnek tartjuk, hogy Nagy Imre a párt és az ország vezetője lesz" - figyelmeztetett Andropov, s a Bajza utca fejének jelzése másnap az Elnökség asztalára került. A rendelkezésre álló töredékes dokumentumok alapján is állítható, hogy a szovjet pártvezetés komoly jelzéseket kapott a magyarországi feszültség fokozódásáról. A követség mindent megtett, rendszeres vendégei (magyar informátorai) nem győzték figyelmeztetni a veszélyekre. Moszkva figyelmét azonban éppen más térségek kötötték le (Lengyelország, Közel-Kelet). Mivel pedig láthatóan nemigen gondolkodtak társadalmi mozgalmakban, legfeljebb többé-kevésbé szűk politikai csoportok dualizmusában (pártvezetés - ellenség/ellenzék), és Budapesten legfelsőbb szinten jóváhagyott PB tevékenykedett, az "ellenállást" tőlük várták. Nagyon jellemző ezzel kapcsolatosan Hruscsov szóhasználata, amelyet a Csehszlovák Kommunista Párt vezetőjének titkára örökített meg 1956 október 24-én, amikor Moszkvában a szovjet pártvezér tájékozatta kissé megcsappant számban megjelenő szövetségeseit a lengyel és magyar helyzetről. Ezekben az órákban a budapesti szovjet követség munkatársai is tanúi voltak a több százezres tömegtüntetéseknek, Sztálin szobrát a Bajza utca tőszomszédságában döntötték le, kitört a fegyveres felkelés. A magyar párt- és belügyi szervek szorgalmasan gyártották jelentéseiket, amíg tudták, s ezeket a Bajza utcában is megkaphatták. Bizonyára maguk is tájékozódtak, amennyire tudtak, s mindezt szorgalmasan megtáviratozták Moszkvába. 24-én megérkezett a különleges megbízottak első beszámolója is. De a pártfőtitkár más oldalról közelítette meg a kérdést: "Hruscsov elvtárs közölte, nem érti, mit művel Gerő elvtárs, Hegedüs elvtárs és a többiek." (Rainer M. János: A szovjet nagykövetség és az 1956-os forradalom)