Szabó Miklós

Egy népvándorlás anatómiája - A történelem és a régészet szembesítése

Békés kolonizáció, "letárgyalt" vándorlások

Mindezek után érthető, hogy fokozatosan előtérbe került az ún. történeti kelta vándorlások új értelmezése. Eszerint az elsődleges kiváltó ok az ókori szerzők által említett túlnépesedés, divatos kifejezéssel demográfiai robbanás lehetett. Az elvándorlás új települési területek szerzése érdekében a népfeleslegből szerveződött. Emellett egyre több lelet utal arra, hogy a kelták expanziója alapjában véve békés szándékú kolonizációnak tekinthető, amely a mérsékeltövi Európa legtermékenyebb és egyben legsűrűbben betelepült vidékeiről indult ki, ahol a föld a lakosságot már nem tudta eltartani. A régészeti anyag egyúttal arra is utal, hogy a keltáknak már a bevándorlást megelőzően voltak kapcsolataik az adott területtel, ami úgy is értelmezhető, hogy konkrét ismeretek alapján határoztak a migráció útvonaláról és végcéljáról.

Erre utal az idősebb Plinius története a Kr. e. 5. században Rómában dolgozó helvét kovácsról, Helicóról, aki az itáliai terményekkel (bor, olaj, füge) vette rá honfitársait az invázióra. Tegyük ehhez hozzá, hogy ma egyre több kelta személynevet ismerünk a Kr. e. 4. századnál korábbi etruszk feliratokról. Ebben az összefüggésben áttörést jelentett a Bologna közelében lévő Monte Bibelében feltárt település és temető, amelyek leletanyaga a helyi etruszk lakosság és a kelták békés keveredését tükrözi.

Az utóbbi évek történeti kutatásainak fontos eredménye volt a dél felé irányuló kelta vándorlások ókori, ha úgy tetszik, "nemzetközi" összefüggésekbe való beillesztése. A szakirodalomban megjelent a "letárgyalt vándorlás" terminus technicusa, ami azt jelenti, hogy a vándorló keltákat bizonyos feltételek mellett az adott térségbe behívták. Meggyőzően bizonyítható, hogy a kelták itáliai akcióinak hátterében a Kr. e. 4. század első felében az I. Szürakuszai Dionüszosszal kötött etruszk- és Róma-ellenes szövetség állott. Ezzel összhangban került sor a senonok letelepítésére Picenumban, a szicíliai türannosz támaszpontja, Ancona környékén. A galaták pedig köztudottan I. Bithüniai Nikomédész hívására keltek át Kr. e. 278/7-ben Anatóliába, hogy azután - bonyodalmas eseményeket követően - Ankara térségében állapodjanak meg.