Szabó Miklós

Légiuralom-elmélet - légi fegyverkezés - a Magyar Királyi Légierő az 1930-as években

V. A repülőgéptípusokkal kapcsolatos nézetek változása az 1930-as években

Természetesen ezekkel a vitákkal párhuzamosan más síkon, így a repülőtechnika, repülőgép-szükséglet terén is folyt az útkeresés. Az évtized elején - a douheti tanítás szellemében - egyértelmű volt a bombázó repülőgépek melletti elkötelezettség. Mint az elméleti résznél is láthattuk, legfeljebb azon folyt a vita, mi felel meg jobban a magyar igényeknek, illetve lehetőségeknek: a nehéz- (éjszakai) vagy a közepes (nappali) bombázó vagy a hatalmas méretű, nagy tűzerejű és bombaterhelésű, nagy hatótávolságú, de pontos mutatóiban soha meg nem határozott "légi cirkáló".

Szentnémedy Ferenc is csak 1933-ban kezdett behatóbban foglalkozni a vadászrepülés és a légvédelem problémájával. Ennek során megállapította, hogy "bár jelenleg az aktív légvédelem elsőrendű eszköze az együléses vadászgép, az egyre növekvő követelmények azonban a nagy hatótávolságú és sebességű, erősen felfegyverzett, többüléses vadászgépek szükségességét vetítik előre." A következő évben - a már korábban is említett - Dr. Borbély Miklós - Szabó János szerzőpáros szintén, mint "alapvető kérdést" vizsgálta az egy- vagy kétüléses vadászrepülőgép problematikáját. Ezzel kapcsolatban arra a következtetésre jutottak, hogy "nem lehet kétséges, hogy a kétüléses gép harci értékét a mozgatható géppuskák nagyban növelik".

Film: Kétüléses vadászgép

Tehát ebben a mondatban rejtve arról is szó van, hogy a korszerű vadászoknak olyan teherbírásúaknak kell lenniük, hogy ne csak 2 főt és több géppuskát legyenek képesek szállítani, hanem ez utóbbiak egyike ne fix beépítésű, hanem a fedélzeti lövész által mozgatható is legyen.

Tóth Elemér őrnagy francia tapasztalatok alapján vizsgálta a vadászgépek tűzerőnövelésének a kérdését. A rohamos technikai fejlődés láttán már 1934 őszén elképzelhetőnek tartotta, hogy a vadászgépeket különböző űrméretű ágyúkkal szereljék fel a belátható jövőben, aminek következtében jelentősen megnő a tűzerő és a hatékonyság, hiszen már egyetlen találat is végzetes lehet. A nézetek labilitására, kiforratlanságára ugyanakkor jellemző, hogy a fenti lehetőség ellenére a jövőt nem ebben, hanem abban látta, hogy "a különféle típusú gépek helyett egységes típusú, légi cirkálószerű gépek fognak megjelenni."

Minden bizonnyal ezek a polémiák is közrejátszottak abban, hogy az 1934 nyarán a németekkel tárgyaló Gömbös Gyula miniszterelnök sürgette, hogy "a bombázó repgép fajtát illetően olyan többmotoros, nagy lóerejű és erős felfegyverzésű teljes fémkivitelű rep-gép typust kell megválasztani, amelynek a légi harcban a vadászgépektől nincs sokat tartania". Ennek szellemében a Légügyi Hivatal vezetői is a többfeladatos géptípus hadrendbe állítását szorgalmazták. A Honvéd Vezérkar főnöke is úgy foglalt állást, hogy "az új bombázó repülőgéptypust, teljesítménytulajdonságai és felfegyverzése következtében katonai alkalmazás tekintetében, egy több feladat ellátására képesített egységes repülőgéptypusként képzelem, mely egységesen a közel- és távolfelderítésre és a nappali bombázásra (talán később az éjjeli bombázásra is) alkalmas."

A további - a korábbiakban vázolt - elméleti munka, a külföldi tapasztalatok feldolgozása, valamint az aktuális hadászati elképzelés a fenti nézetet lényegesen módosította. Ennek megfelelően 1938 nyarán Rátz Jenő honvédelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy "elsősorban alacsonytámadásra alkalmazható könnyűbombázó repülőgépek beszerzését tartom szükségesnek."

Mint látható, ahogy az elméletben az évtized végére a szárazföldi erőkkel szorosan együttműködni képes és a környező államok erődrendszereinek lefogására, pusztítására alkalmas légierő képe kristályosodott ki, ennek megfelelő elképzelés született a leginkább alkalmas repülőgéptípus tekintetében is.