Amikor 2003-ban legördült a BYD első autója a szerelőszalagról, itt Európában aligha sejtette bárki is, hogy húsz évvel később a tradicionális márkák teljes értékű kihívója lesz a kínai gyártó. De nem csak egyszerűen egy nagy ígéretről van szó, a globális eladási adatok alapján 2023-ban már a 9. legnagyobb autógyártó volt a BYD (3 millió példány), ami pedig talán még fontosabb, hogy tavaly világszerte ők értékesítették a legtöbb elektromos és plug-in hibrid személyautót. Európa meghódítása azonban nagy falat, éppen ezért szisztematikusan törnek előre új modellváltozatokkal.
A Seal U szabadidő-autót eddig nálunk kizárólag elektromos verzióban forgalmazták Európában, most viszont itt vannak a DM-i, azaz a plug-in hibrid verziók, amelyek sok szempontból nem szokványosak. Leginkább a Honda e:HEV rendszeréhez hasonlít a BYD hajtása, amelyben az 1,5 literes, négyhengeres benzinmotor elsősorban áramtermelésre szolgál (80 km/óra alatt), egy kuplung segítségével azonban 80-130 km/óra között a villanymotorral közösen is tud hajtani. Az egy hajtómotoros, 218 lóerős rendszerteljesítményű alapmodell akár 125 kilométert is meg tud tenni, ha külső forrásból feltöltjük a 26,6 kWh-s akkumulátort.
Más tészta a dupla villanymotoros, nem mellesleg turbós 1,5-ös benzinmotorral ellátott topverzió: itt inkább a nagy teljesítményen van a hangsúly. A 324 lóerős kivitel 18,8 kWh-s akkumulátora 70 kilométeres elektromos hatótávot engedélyez, ami még mindig a jobbak közé tartozik. Mivel a legtöbb plug-in hibriddel ellentétben nem kisméretű, hanem 60 literes a benzintank, a kombinált hatótáv eléri az 1000 kilométert. Nem véletlenül mondták a menetpróbán a gyáriak, hogy ez a modell azoknak való, akik szeretik a villanyautókat, de nem akarnak együtt élni a korlátokkal.
Ugyan csak a csúcsmodellt vezethettük, egészen biztos, hogy sok tekintetben tényleg olyan a Seal U DM-i, mint az elektromos változat. Először is, ha fel van töltve az akku, úgy indul meg az autó, mint a tisztán villanyosok, ami a technikából fakad: a hátsó hajtómotor önmagában 204 lóerős, szóval garantált a dinamika,
ráadásul a vezető a központi kijelzőn egy csúszkán állíthatja, hogy a benzinmotor milyen akkuállapot (25-70%) között induljon be.
Mivel nincs hagyományos értelemben vett sebességváltó és az 1,5-ös benzinest is nagyon becsomagolták, a Seal U DM-i hajtáslánca abszolút kifinomultnak érződik.
Ám az akár 18 kW-tal is tölthető típus hiába gyors egyenesben, szó sincs arról, hogy sportos lenne. Inkább ellenkezőleg, érződik, hogy nehéz, a lágyra hangolt futóművel az egész autó mozgása hajósan ringatózós - ezen a téren azért a hagyományos gyártók előrébb járnak. Persze vitathatatlan, hogy az úthibákat jól nyelik el a rugózó elemek, de a nem túl direkt volánnal együtt az egész azt eredményezi, hogy a békés suhanás áll jól az autónak. Már csak azért is, mert a Seal U DM-i egy nagy és kényelmes modell.
A sofőr egy modern, technokrata parancsnoki hídon érzi magát, és bizony az sem mellékes, hogy a felhasznált anyagok és a minőségérzet kifejezetten megnyerő. Látszik, hogy a kínaiak előszeretettel merítenek ihletet más gyártóktól, például a szélső légbeömlők Mercedes S-osztályéra hajaznak, míg az előválasztó a Volvo kis üvegkarjára emlékeztet. Ugyanakkor van, amiben szó sem lehet másolásról, ez pedig a fedélzeti rendszer. Egyértelműen látszik a központi kijelzőn, hogy a BYD egy techcég, amely autókat is gyárt.
Pontosan úgy működik a forgatható érintőképernyő, mint egy okostelefon, a menürendszer felépítése és a kezelhetőség logikus, mondjuk azt meg kell hagyni, hogy menet közben sokkal jobb tekerőgombbal állítani a hőfokot, mint a képernyőn babrálni.
A Seal U DM-i első példányai nyáron már a márkakereskedésekben lesznek,
a vásárlók öt szín közül választhatnak majd. Természetesen ez is jogosult zöld rendszámra és az azzal járó kedvezményekre, állami támogatásra azonban nem, az megmarad a 16,3 millió forintos listaártól elérhető akkumulátoros-elektromos verzió kiváltsága.
Bár a kipróbált plug-in hibrid magyarországi árát egyelőre homály fedi, a németországi, 40 ezer euró alattira ígért belépő összeg egyértelműen versenyképesnek tűnik, ahogyan a garanciális feltételek is. Az általános gyártói garancia 6 év/150 000 km, a villanymotorra 8 év/150 000 km vonatkozik, míg az akku kapcsán azt vállalják, hogy 8 év/200 000 km-ig az újkori 70%-a alá nem csökken a kapacitás. Magát a márkát – elsősorban a szegedi beruházása miatt – nagy érdeklődés övezi nálunk, és a Seal U DM-i-vel egy új, eddig a tradicionális gyártók uralta műfajban is megméreti magát.
Műszaki adatok - BYD Seal U DM-i Design
Max. teljesítmény: 238 kW (324 LE). Max. nyomaték: 550 Nm. Akkumulátor kapacitás: 18,3 kWh.
Hossz./szél./mag.: 4775/1890/1670 mm. Tengelytáv: 2765 mm. Csomagtér: 425-1440 l.
Gyorsulás 0-100 km/h: 5,9 s. Szabványos átlagfogyasztás: 1,2 l/100 km.
Jelenleg több mint 700 ezer főt foglalkoztat a BYD, ebből a mérnökök száma eléri a 100 ezret. A Szegeden épülő üzem a kínai márka első európai személyautó-gyártó bázisa lesz.