Jaksity György

Az inflációs elméletek két alapvető típusát ismerjük: a költséginflációs és a keresletinflációs elméleteket.

Költséginflációs magyarázat

A költséginflációs elmélet nevéből következően az infláció alakulását a gazdaság működésére jellemző költségek növekedésére vezeti vissza. Ezek közül is a legnagyobb jelentőséget a bérszínvonal alakulásának tulajdonítja. Ezt ábrázolja a Phillips-görbe, ami azt mutatja, hogyan "választhat" egy adott gazdaság az alacsonyabb infláció és magasabb munkanélküliség, illetve magas infláció és alacsony munkanélküliség között.

Keresletinflációs megközelítés és monetáris politika

A keresletinflációs elmélet az inflációt az aggregát kereslet és kínálat közötti egyensúly felborulására vezeti vissza. Tegyük fel, hogy a gazdaság egyensúlyban van, kibocsátása az elérhető maximális mérték közelében van (teljes a foglalkoztatottság és a kapacitáskihasználtság), és növekedni kezd a kereslet (a pénzkínálat, vagyis nagyobb a forgalomban lévő pénzmennyiség). Ekkor az egyensúly a pénzkereslet és pénzkínálat között az árak növekedésével jön létre. A keresletinflációs elmélet tehát az inflációt monetáris jelenségnek tartja, és emiatt hívei nem fogadják el a költséginflációs magyarázatokat, hiszen a költségoldalról irányuló sokk önmagában nem, csak az aggregát kereslet és kínálat közötti egyensúly felbomlása esetén vezet inflációhoz. Ugyanis ha emelkednek az árak, de ezzel szemben nem áll fenn keresletbővülés, akkor az értékesített mennyiségek fognak csökkenni, ami az árak csökkenése irányába hat, vagyis nem tud általános árszínvonal-emelkedés kialakulni.

A fizetési mérleg és a nemzetközi tőkeáramlás

Hajlamosak vagyunk mindent a globalizációval magyarázni, ám tény az, hogy a gazdaságok már a mai értelemben vett globalizálódás előtt sem elszigetelten működtek, hiszen a világ különböző részei évezredek óta kereskedelmet folytatnak egymással. Ráadásul mára a kapcsolat nem merül ki a kereskedelemben és a határokon átnyúló szolgáltatások értékesítésében, hanem kiegészül a befektetésekkel, turizmussal. Az országok egymás közötti kereskedelmi és idegenforgalmának, befektetéseinek és az azokhoz kötődő transzfereknek a pénzügyi elszámolását és egyéb elszámolásokat a fizetési mérlegben jelenítik meg. A fizetési mérleg egyenlege negatív/pozitív, ha az adott ország több/kevesebb árut és szolgáltatást vásárolt, állampolgárai többet/kevesebbet költöttek külföldön, mint amennyit más országok polgárai az adott országban, illetve ha a befektetésekhez és egyéb gazdasági aktivitáshoz kapcsolódó kiutalások nagyobbak/kisebbek voltak, mint a beutalások. Amikor a fizetési mérleg hiányáról/többletéről beszélünk, akkor a folyó mérleg (lényegében a kereskedelmi, idegenforgalmi, a tőkemozgásokhoz kapcsolódó és egyéb átutalások) egyenlegét mondjuk, ugyanis a teljes fizetési mérlegnek nincs egyenlege. Ez úgy valósul meg, hogy a folyó mérleg egyenlegének mértékével megegyező, de ellenkező előjelű egyenlege van az ún. tőkemérlegnek, vagyis a forrásbevonások és kihelyezések egyenlegének.

Mikor sok a hiány?

Önmagában az egyenlegnél többet mond a fizetési mérlegről és az egyensúlyról az egyenleg változása, illetve az adott időszaki nominális GDP-hez viszonyított aránya. Ez a szám sem önmagában, hanem időbeli alakulását tekintve, illetve más tényezőkkel összehasonlítva mond valamit.

• A gazdaság szerkezeti nyitottsága dönti el, hogy hol van a kritikus határ, hiszen egy szerkezetileg nyitott, a külkereskedelemre jobban ráutalt ország esetében a hiány is nagyobb lehet a gazdaság teljesítményéhez képest, mint egy zártabb gazdaság esetében.
• Fontos tényező a finanszírozhatóság, vagyis a működőtőke-beáramlás, a portfolióbefektetések várható alakulása, illetve a hitelfelvételi képessége.
• Nem mindegy az import(többlet) összetétele sem, ugyanis ha az exportárualapok termeléséhez szükséges beruházási javak behozatala növeli a kereskedelmi mérleg hiányát, az lényegesen jobb, mint ha a fogyasztási javak növelnék.
• Az ország fizetési mérleg-hiány miatti nemzetközi adósságának változása, és annak az exporthoz, a gazdaság méretéhez viszonyított aránya fontos hosszabb távú hatással bír, és befolyásolja az ország finanszírozási költségeit.
  

Mitől romlik el a fizetési mérleg?

A rövid válasz erre az lenne, hogy rövidtávon szinte bármitől, de hosszabb távon csak a rossz gazdaságpolitika magyarázhatja a kritikusnál magasabb hiányok és az egyensúlytalanság tartóssá válását. Ugyanakkor nem egy tényező önmagában, hanem a gazdaságpolitikai mix az, ami igazán számít. A gazdasági növekedésnél, termelékenységjavulásnál magasabb mértékű jövedelemnövekedés és a túlértékelt nemzeti valuta miatt romló kereskedelmi és idegenforgalmi egyenleg, valamint a gazdasági helyzet romlásával párhuzamosan növekvő nemzetközi transzferek vezethetnek a fizetési mérleg romlásához.