"Mintha a Fradi ellen játszottunk volna" - meglepő kijelentést tett a DVSC edzője
A szerb szakember elégedett volt a csapata játékával a Rapid Wien elleni Konferencia-liga-meccsen.
A szerb szakember elégedett volt a csapata játékával a Rapid Wien elleni Konferencia-liga-meccsen.
Az egykori kiváló irányító középpályás szerint a mai DVSC három szempontból is ütőképes.
A DVSC csapatkapitánya teljesen tisztán lőhetett.
A vezetést megszerző, de semmi többet nem mutató Mezőkövesdnek esélye sem volt a jobb eredményre.
Sztefan Loncsar találatát még nagyon sokszor fogják ismételni a tévében.
Az NB I tavalyi bronzérmese újabb szerződést kötött.
A Debrecen és a Zalaegerszeg az első idegenbeli mérkőzésüket játsszák a Konferencia-ligában.
A hajdúsági csapatban Mance három gólt rúgott a felkészülési meccsen.
A 23 éves játékos már csatlakozott is a DVSC-hez az ausztriai edzőtáborba.
Rajta kívül még két saját nevelésű játékos került fel az első csapathoz.
A középpályás 2008-ban mutatkozott be a hajdúsági csapatban, és szerepelt a Bajnokok Ligájában is.
A magyar foci történelmének legtöbbszörös válogatott játékosa a múltról, a jövőről és persze a Debrecenről is beszélt az Origónak.
Az is kiderült, hogy kivel találkozik majd a Fradi és a Klaksvík párharcának vesztese.
A szerb szakember tavaly szeptember végén érkezett a hajdúsági csapathoz, amellyel bronzérmes lett a magyar bajnokságban.
A Fradi ellen súlyosan megsérült válogatottsági rekorder máris visszatért a pályára.
A zöld-fehérek a mostani szezonban először kaptak három gólt egy hazai bajnoki mérkőzésen.
Gróf Dávid még nem döntött a jövőjéről.
Dzsudzsák nélkül játszó hajdúságiak kemény meccset játszottak a fővárosi csapat ellen.
Küzdelmes mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született.