Döbbenetes összegért vették meg Hamilton 2013-as világbajnok versenyautóját
A hétszeres világbajnok brit pilóta ezzel a Mercedesszel nyerte meg Magyar Nagydíjat.
A hétszeres világbajnok brit pilóta ezzel a Mercedesszel nyerte meg Magyar Nagydíjat.
Toto Wolffot nem a körülmények, hanem egy újságíró borította ki.
Toto Wolff nem csinál belőle titkot, hogy ki nem állhatja a mostani rendszert.
Az utóbbi két évben Toto Wolffék győztek az interlagosi pályán.
Megdicsérte a versenyzőit.
Toto Wolff mindent megtesz, hogy műtétje ellenére is a csapatával lehessen.
George Russell szerint Toto Wolff másképpen bánt a két pilótával.
A Szingapúri Nagydíjon megszakadt Max Verstappenék nagy sorozata.
Toto Wolff becsmérelte a holland szenzációs teljesítményét, de Verstappen visszavágott.
A Red Bull Racing főnöke megint őszintén beszélt a Mercedes vezetőjéhez fűződő viszonyáról.
Toto Wolff szerint a német versenyző már bizonyította a képességeit.
Toto Wolff elárulta, hogy miért szűnt meg a Mercedes egyeduralma a Forma-1-ben.
Toto Wolff korábban becsmérelte Max Verstappen rekordját.
Az osztrák szakembert továbbra sem érdeklik a különféle rekordok.
Toto Wolff a szingapúri Forma-1-es futam után fekszik kés alá.
A balesetet okozó Hamiltont ugyanakkor agyba-főbe dicsérte.
Toto Wolff még Hollandiában vádolta meg a Red Bullt.
A német pilótát egyre többször emlegetik a Williams lehetséges pilótájaként.
A hétszeres világbajnok pilóta és korábbi főnöke ízlése nagyon különbözik egymástól.