Spanyolország ellen kedden lesz az Európa-bajnokság első elődöntője.
Sulyok Tamás köztársasági elnök, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Gyulay Zsolt MOB-elnök is felszólalt. Az is kiderült, kik viszik a magyar zászlót a nyitóünnepségen.
Korábban mindkét játékvezetőnek meggyűlt már a baja a hatóságokkal.
A nemzetközi sajtó szerint a Mercedes hétszeres világbajnoka újjászületett Silverstone-ban.
A videó felkerült az internetre, és hatalmas felháborodást okozott.
A francia válogatott legnagyobb sztárja csak szenved az idei Európa-bajnokságon.
Didier Deschamps komoly változtatásokra készül a spanyolok elleni elődöntőben.
A világ labdarúgása haldoklik, de azok, akik a sírgödör fölé lökték ezt a sportágat, önfeledten mulatnak és számolják a milliókat. Rövid távú változásra remény sincs, az igazi változást csak azok tudnák kikényszeríteni, akikről ez az egész cirkusz szól. Ám a játékosok egyelőre mindent lenyelnek, s fociznak januártól decemberig, reggeltől estig. Ki a felelős mindezért? Elmondjuk.
Trungel-Nagy Zalán és Szalai Fanni is győzött.
A német középpályás durva szabálytalansága miatt már nem játszhat az Eb-n a Barcelona játékosa.
Úgy vélik, a francia Clement Turpin rengeteg hibát vétett a hollandok elleni negyeddöntőben.
Rossz hírünk van, igen! A látottak alapján az angol-francia finálé a futball megcsúfolása lenne.
Sokan hitték, még többen remélték, de mégsem marad munka, egészen pontosan Forma-1-es ülés nélkül Esteban Ocon.
Ronaldo túlnőtt a csapaton, amelynek sokkal inkább ő a főnöke, mintsem Roberto Martínez szövetségi kapitány.
A németországi foci-Eb egyik legszimpatikusabb csapata búcsúzott, miközben a sztárcsapatok lehetséges döntőjétől mindenkit a hideg ráz.