2001. szeptember 11-én este, pár órával a merényletek után még Bajnokok Ligája meccseket játszottak. A Debrecen azonban már nem léphetett pályára Bordeaux-ban.
Bragmayer Zsanett remekül szerepelt Hamburgban, Dévay Márk is szépen helyt állt.
Gulácsi Péter védéseinek is óriási szerepe volt az idegenbeli pontszerzésben.
A magyar csapat végig uralta a Krim Ljubljana elleni mérkőzését és százszázalékos maradt a sorozatban.
A Lens-Lille mérkőzés szünetében akartak összecsapni a két csapat szurkolói.
Az Alpine akadémistája a jelenlegi egyik legnagyobb tehetséget ütheti el az üléstől.
Egyelőre nincs hivatalos 2022-es versenynaptár, de hamarosan jöhet a bejelentés.
Az egyik legtehetségesebb magyar kerékpáros egy évvel ezelőtt eltörte a kulcscsontját, amiből remekül sikerült talpra állnia.
Egyetlen feltétel van, három évig nem mehet el.
Rég lehetett már ennyire kimagasló francia csapatot látni.
Szalai Ádám klubja, a Mainz Sallai Roland Freiburgját fogadja, de kajak-kenu, darts és jégkorong is színesíti a programot.
A norvég Magnus Carlsen negyedszer nyerte meg a tornát.
Ez lesz pályafutása 15. klubcsapata.
Danyiil Kvjat a 2022-es gumikat próbálta volna ki, de az utolsó napon egy kört sem tett meg.
Mark Cavendish Man szigetet fogja képviseli a jövő évi Brit Nemzetközösségi Játékokon.