A Spanyol Nagydíj helyszínén tesztelték elsőként az idei kocsik bármelyikét kamerák előtt.
Az idei mindössze a harmadik év lesz, ahol egyáltalán három versenyt rendezhet egy ország.
Érdekes teóriával állt elő a német pilóta nagybátyja, Ralf Schumacher.
Még el sem kezdődött a szezon, máris egymás ellen fordult mindenki, eközben pedig Amerikában röhögnek a markukba.
George Russell szakemberhez is fordult.
A holland pilóta elmondta, mikor lenne boldog pályafutása után.
Olyasvalaki leplezett le belső információkat, aki mindkét csapatot jól ismeri.
A visszavonult világbajnok helyére Alonso érkezett az Aston Martinhoz.
A vezérigazgató elárulta, milyen szerepet szán neki a jövőben.
A magyarázat után azért már érthető.