A két válogatott egész másképp használja a kulcsemberét, ezért villog az egyik és senyved a másik.
Csalják a focit, nem szeretnek játszani, de megvan ennek az oka. Conte pedig ettől még egy zseni.
Marc Wilmots kiscsapatként menedzselte válogatottját, idomult ellenfeléhez, ráadásul állítása szerint nem értette, mi történik a pályán. Elemzés.
Vagy drága, vagy nem éri meg játszatni. Zsenik helyett munkalovakat termel Európa.
Öngyilkosság volt a Barcelonát másolni, az olaszok leiskolázták a címvédőt.
Az olaszok és a walesiek meg is mutatták. Három belső védő kell hozzá, meg félelmetes erőnlét és taktikai érzék.
Az ezredfordulón borzalmasan lebőgtek a belgák, de tizenegynéhány év alatt olyan magasságba küzdötték vissza magukat, ahol még korábban sem jártak. Hogy csinálták?
A csapat kihozta a maximumot a Portugália elleni meccsből, és ehhez Szalai legalább annyit tett hozzá, mint Dzsudzsák. De mit keresett Lovrencsics középen?
Lehetne rosszabb is. Hodgson nyomás alatt van, a csapat szenved a jól védekező ellenfelekkel szemben, és Rooney helyét mintha nem sikerült volna megtalálni.
Nem lehet eszetlenül támadni: lépésről lépésre kényszerítettük térdre Izlandot, de sokszor csak centiken múlt a sorsunk. Elemzés.
Megmutatjuk, mitől olyan átkozottul rossz Izland ellen játszani. Átívelnek, lassítanak, bedarálnak, megfojtanak.
Izgalmas és kiegyenlített az első 24 csapatos Eb, a kiscsapatok megragadták a lehetőséget.
Storck taktikája tökéletesen működött: a csapat végig egyensúlyban volt, uralta a középpályát, és sokkal jobban játszotta a letámadást. Elemzés.
Amikor az identitás már csak önámításra jó, meg kell szabadulni tőle. A görögök, törökök példája lebeghet előttünk.
Deschamps taktikája nem működött, de addig variált a cserékkel, amíg egy zseni megnyerte a meccset. Elemzés.