Az Alpine csapatfőnöke leleplezte a legfontosabb tudnivalókat.
Norris a saját, Ricciardo a többiek eredményén lepődött meg.
Verstappen egy apró hibát követett el, de a második helyezéssel is teljesen elégedett.
A 24 éves versenyző nem hozott bölcs döntést, Hamilton elmondta, miért ment ki az újraindítás után.
A maranellóiak borzalmas döntést hoztak a Q3-ban, de már előtte is nagy volt a fejetlenség.
Magnussen a sprintfutamot is megnyerné, főnöke üzent a kritikusoknak.
Verstappen tudja, min múlott a pole, és Russellhez hasonlóan nem csalódott a sprintfutam előtt.
Russell hibájának és a leszakadó esőnek köszönhetően senki nem tudta megelőzni Magnussent.
Nézze meg a pénteki eseményekről készült galériánkat!
A négyszeres világbajnok izgalmas eseményeket idézett fel az egyik legsikeresebb pályájáról.
Az első három helyezett között mindössze nyolc ezred döntött a hétvége nyitányán.
Sokan elsősorban nem a tehetségük, hanem az anyagi hátterük miatt kerülnek be az F1-be.
A monacói pilóta javulásra számít, az egyéni második hely viszont nem nagyon érdekli.
Szavai alapján Gasly nem akar trükközni, de új csapatánál is elkerülné a kellemetlen helyzetet.
Nem kizárt, hogy a most következő sprintfutam lesz az utolsó a jelenlegi feltételek mellett.