Az sokat kritizált ausztrál versenyző egy jól ismert angol rövidítést használt Monacóban.
A brit pilóta abban bízik, hogy előrébb léphetnek Monaco után, ám Andrew Shovlin szerint ugyanúgy fog szenvedni a csapat.
A tárgyalások alapján hamarosan megköthetik az új szerződést Le Castellet-vel, ami nem feltétlenül minden évre szólna.
Elképesztően cuki kislányának fényképével is adományozásra ösztönzi az embereket a dán pilóta.
Hét nagydíjon öt pole és két második hely a monacói mérlege eddig a 2022-es szezonban.
Az egyik nőt a képek alapján fogdosta is - többen videóra vették, ahogy bulizott. Szerinte nem a valódi énje látható a felvételeken.
A Red Bull szerint trükközési versenyt is hozhatnak a költségvetési limitre vonatkozó szabályok.
A szerződése lejárta után lehet, hogy abbahagyja a versenyzést a Forma-1-ben.
A hibrid rendszerben két elemből is újat kap Leclerc Bakuban, ahol nagyon fontos a motorteljesítmény.
Utoljára dolgozott a csapattal a pályán, a kollégái megtréfálták.
Lejár az ESPN szerződése, legalább két riválissal is meg kell küzdenie.
Mika Häkkinen állt ki a bizonytalan jövőjű verseny mellett.
Az egykori csapatfőnök szerint a hétszeres világbajnok elvesztette csapaton belüli dominanciáját.
A Ferrari kétszer is rosszul mérte fel az autók közötti várható különbséget.
A német pilóta Monacóban rövid időn belül másodszor szenvedett súlyos balesetet.