Az egészen az utolsó körökig vezető brit pilóta ráadásul egy szabálytalanságot is elkövetett.
Verstappen pont jókor jött ki a bokszba, miközben csapattársa veszített a kockáztatással.
A hétszeres világbajnok szerint száraz pályán nehéz dolga lett volna Norris ellen.
A futam végére megérkező eső mindkettejüket segítette, Norris hatalmas esélyt szalasztott el.
Eddig nem látott trükkhöz nyúlnak Hamilton segítésének érdekében.
A hétszeres világbajnok kiállt a Mercedes döntése mellett, amiért nem hívták ki korábban.
A rajtnál egymással, később a Mercedesek és a Red Bullok ellen is csatázhatnak.
A Ferrari nagy árat fizetett a monacói pilóta erőforrásának kicseréléséért.
Christian Horner és Sergio Pérez másként látták a gyenge eredmény okát.
Főnöke szerint egyszerűen nem volt ma szerencséjük, de holnap így is nyerhetnek.
Sainz és Russell is váratlanul jó helyről rajtol, a brit pilóta lehet a nevető harmadik.
Az eső megkavarta az Orosz Nagydíj időmérőjét, a végén jött a dráma.
Horner és Wolff egyetértett abban, hogy újabb balesetek jöhetnek a vb-címért zajló csatában.
Ítéletidő van, káosz lehet az időmérőn.
Nem biztos, hogy szombaton dől el a vasárnapi futam rajtrácsának sorsa.