Nem zárta ki, hogy a britet is hasonló megbecsülés övezi majd, mint a német expilótát.
Cunoda Juki az idei színekben pompázó 2018-as Toro Rossóban kapott lehetőséget.
A spanyol pilóta szerdán és csütörtökön vezetheti a francia istálló 2018-as autóját.
A magyar pilóta alig szerzett pontot a hollandiai és a kanadai futamon.
A finn pilóta elárulta, hogy miben állapodtak meg a verseny előtt.
Toto Wolff felidézte, mit mondott neki a négyszeres világbajnok a több mint 30 éve történtekről.
A 2021-es szezonban aztán még többször előfordulhat, hogy a jelenlegi sportigazgatóé lesz az irányítás.
A kétszeres világbajnok szerint nem az eredményei döntik el, hogy meddig marad a Forma-1-ben.
Nem sokon múlt a tragédia az Emilia Romagna Nagydíjon; vizsgálják, hogy min lehetne változtatni.
Fiatal pilótájuk nincs, de ettől még meglepő a döntésük.
Albon teljesítménye visszahúzza a világbajnoki címre hajtó holland tehetséget is.
A döntésénél figyelembe vette, hogy a Forma-1 versenynaptára jövőre rekordhosszú lehet.
Bottas nem elég kemény ellenfél, így a brit pilóta nem tud igazán kiteljesedni.
Az FIA elnöke méltatta Mick és Corinna Schumachert is.
Helmut Marko szerint szép a negyedik hely, de az ülését akkor sem tarthatja meg az orosz.