Nem hisszük el, ha nem látjuk: kirúgásból szögletet csinált a Debrecen focistája - videó
A két védő alaposan meglepte egymást.
A két védő alaposan meglepte egymást.
Megszakadt az újonc nagy sorozata.
A nehéz talaj alaposan megnehezítette a játékosok dolgát.
Magyar válogatott játékos is betalált a miskolci találkozón.
Egy-egy gól, egy-egy pont.
Riccardo Piscitelli a kapuja előtt akart cselezgetni, nagy hiba bolt.
A lila-fehérek nagyon simán nyertek a meccset emberhátrányban befejező Mezőkövesd ellen.
Jó időben volt jó helyen a lila-fehérek csatára.
Riccardo Piscitelli kalandos utat járt be, azt is mondta, hogy ő a magyar bajnokság legjobb kapusa. C. Ronaldo egykori csapatát otthagyta, Borsodban jobban érzi magát.
A Mezőkövesd elleni mérkőzés után nyilatkozott a Ferencváros edzője.
Feszült pillanatokat hozott az NB I 22. fordulójának nyitómérkőzése.
A Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzés első félideje feszült pillanatokat hozott.
A 91. percben megnyerhette volna a csapatának a Honvéd elleni meccset.
Továbbra is kieső helyen áll az NB I-ben a kispesti csapat.
Idén még mindig nyeretlen a fővárosi csapat.
A paksiak csereként beállt játékosa, Böde Dániel nem ilyen visszatérésre számított a Mezőkövesd elleni vesztes meccsen.
A csereként beállt Böde sem tudott segíteni a Mezőkövesd ellen.
A paksi szurkolók nagy kedvencét a második félidőben cserélték be a Mezőkövesd ellen.
Bőven volt izgalom az NB I 19. fordulójának első mérkőzésén.
A Mezőkövesd az idei szezonban még nem tudott idegenben meccset nyerni.