Korábbi játékosa perelte be az NB I-es csapatot
A bolgár utánpótlásválogatott középpályás nem távozott szépen a borsodi csapattól.
A bolgár utánpótlásválogatott középpályás nem távozott szépen a borsodi csapattól.
A Mezőkövesd a meccs utolsó tíz percében döntötte el a három pont sorsát.
A Fradival bajnok és kupagyőztes is volt.
A mezőny egyedüli csapataként a Mezőkövesd vendégként nyeretlen az őszi idényben.
A debreceni találkozó elején két korábbi válogatott focista is megsérült.
Rengeteget köszönhet olasz kapusának a Mezőkövesd.
Kihagyott 11-es, váratlan gól is volt az utolsó percekben.
A fővárosi csapat rengeteg helyzetet kihagyott a Mezőkövesd ellen.
A Mezőkövesd négy vereség után tudott ismét pontot szerezni.
A Mezőkövesd már öt meccs óta nyeretlen az NB I-ben.
Az 52 éves szakember korábban három évig irányította a borsodi csapatot.
A borsodi klub elnöke szólalt meg az edzőkérdés ügyében.
A magyar edző vezetésével érte el korábban történelme legjobb eredményét a borsodi csapat.
Már azt is tudni lehet, ki a legesélyesebb jelölt a posztjára.
Supka Attila csapata az idei szezon eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedte el a ZTE ellen.
Supka Attila csapata több mint egy félidőt emberhátrányban játszott.
A Mezőkövesd elleni sikerrel Hornyák Zsolt csapata már öt meccs óta veretlen.
Már az első félidőben kialakult a végeredmény.
A brazil védő megúszta piros lap nélkül az esetet, mégis hosszú eltiltásra számíthat.