Kiéhezett franciák előtt, egy kis ország hőssé válásával kezdődött meg a párizsi olimpia
Lejátszották az első meccset az ötkarikás játékokon, az Origo Sport is helyszínen volt.
Lejátszották az első meccset az ötkarikás játékokon, az Origo Sport is helyszínen volt.
Most épp a nyitóünnepségen szereplő táncosoknak elegük lett és mások sem feltétlenül boldogok. A világ legfapadosabb nyári játékait készül megrendezni Párizs. Az Origo kiküldött munkatársa a helyszínről jelentkezik.
A kanadai szépség miatt még érdekesebbek lesznek a női rúdugrás közvetítései.
Nantes városában történt a megrázó eset, ahol a labdarúgó-mérkőzéseket rendezik.
Az olimpiai bajnok úszó továbbra is a maga útját járja.
Furcsa körülmények várják a sportolókat Párizsban.
Megható jeleneteknek lehettek szemtanúi a francia fővárosba utazók.
Úszás, vívás, kajak-kenu, öttusa. Elég hosszú a felsorolás. Mi történt? Elmondjuk.
Fennállása talán legnagyobb kihívása előtt áll az olimpiai mozgalom, amelynek muszáj lesz alkalmazkodnia a 21. századhoz.
Pénteken fellobban a láng Párizsban, és megkezdődik a XXXIII. nyári olimpia. Öt fejezetből álló sorozatunk harmadik részében azokkal a sportágakkal foglalkozunk, amelyek közül néhány biztosan hoz érmet Magyarországra a francia fővárosból.
A nemzetközi és a brit szövetség is vizsgálja a négy évvel ezelőtt készült felvételt.
A párizsi ötkarikás játékok hivatalosan július 26-án pénteken kezdődnek meg.
A Margit-szigeten megnyíló Sportgarden a közösségi élmények mellett arra is lehetőséget ad a látogatóknak, hogy az olimpiai bajnok Gyurta Dániel cáparuháját vagy Kovács Katalin kajaklapátját is kezükbe vehetik.
Már járt a olimpiai faluban is.
A négyszeres NBA-bajnok kosaras büszkén vonul majd a megnyitón.
Július 26. és augusztus 11. között rendezik meg a párizsi ötkarikás játékokat.
Igazi világsztárok kezébe kerül majd a fáklya.