Még az olasz kapitány is a magyar fanatikusokról áradozott. Ilyen jó pozícióban még nem voltunk Eb-selejtező előtt.
Egyértelmű 11-est nem kaptunk meg.
Az ötszörös aranylabdás Neymart és Kylian Mbappét is lekörözi.
A távol-keleti ország az első negyedben mindössze öt, a negyedikben pedig csupán kilenc pontra volt képes Franciaország ellen.
A nők között Bondár Anna viszont nyolc helyet rontott a korábbi helyezéséhez képest.
Szalai Ádám, a magyar csapat kapitánya világra szóló sikerrel búcsúzhat a válogatottól.
A csoportelső horvátok hozták a kötelezőt az osztrákok ellen, így bejutottak a négyes döntőbe.
A 2000-es sydney olimpia kosártornáján az amerikai Vince Carter helyből átugrotta a 218 cm magas ellenfelét.
Jack Miller nyerte a Japán Nagydíjat a királykategóriában.
Jean Todt azt is elárulta, hogy mennyire volt valós a visszatéréséről szóló pletyka.
Valter Attila a 23. helyen ért célba Ausztráliában.
Legutóbb 2015 októberében veszítettek házigazdaként a Bajnokok Ligájában.
Klujber Katrin volt a zöld-fehérek egyik legjobbja.
A londoni klub hét forduló után jelenleg vezeti a Premier League-et.
Gáspár Dávid együttese a hétvégén rajtoló bajnokság legnagyobb esélyese, de a dobogóra pályázó csapatok nagy része is jól erősített a nyáron.