A piros-feketék tizenegy év elteltével lehetnek ismét bajnokok.
Leendő ellenfele korábban 11. is volt a világranglistán.
Hárman sprinteltek a Blockhauson, Carapazt ketten is kikerülték.
A lengyel klasszis veretlenségi szériája immár 28 meccs óta tart.
A Bordeaux drukkereit megviselte a csapat gyenge szezonja.
Az amerikai üzletember már eddig is sokat fektetett a sportba, most a Liverpool mintájára vezetné vissza a csúcsra a Chelsea-t.
A már bajnok párizsi csapatnak nem kellett megerőltetnie magát.
Van der Poel és Girmay is szökött, de végül belga győzelem született.
Matteo Moschetti pénteken bukott, de fájdalmai ellenére is vállalta a szombati rajtot.
A spanyol pilóta és Ocon sem nyújt rossz teljesítményt, de tehetségüknek is ülést kell adni.
Bragmayer Zsanett feladta a versenyt.
A legnagyobb különbséggel a finnek nyertek, míg a németek megnehezítették Kanada dolgát.
A harmadik már kifogott rajta, de így is bronzérmes lett Heidenheimben.
A szövetségi kapitány keretet hirdetett a Nemzetek Ligája A divíziójának első négy fordulója előtt.
A spanyol salakkirály az orvosát is magával viszi a Roland Garrosra.