Egy veterán újságíró megtudta, Jean Todt érkezését nem véletlenül nem jelentette még be a Scuderia.
A szerb teniszező újabb közleménye után többet nem szólal meg ebben az ügyben. Minden bizonnyal Ausztráliában maradhat és indulhat az év első GS-viadalán.
Még mindig próbálja megemészteni a brit versenyző, hogy 2021-ben nem ő nyert.
Az örömhírt a magyar versenyző csapata, a francia Groupama-FDJ jelentette be.
A világranglistán 38. magyar játékos 1 óra 53 perc alatt diadalmaskodott a holland ellenfelével szemben.
Zak Brown ugyanakkor kiemelte, hogy a tavalyi idény nem csak a két bajnokesélyesről szólt.
Van benne világbajnok és BL-győztes focista is, de a világ jelenlegi legértékesebb játékosa is ott van ebben a tizenegyben.
Minden jegy elkelt a magyar-holland mérkőzésre az MVM Dome-ban.
Egan Bernal az Ineosnál töltheti a legjobb éveit.
A fizetéscsökkentésnek köszönhetően lehetősége nyílt arra, hogy a Ferran Torrest beregisztrálja a katalán sztárcsapat.
Az Alpha Tauri pilótája biztos benne, hogy lesz még lehetősége topcsapatban versenyezni.
A 32 éves válogatott védő a találkozó első félidejének végéhez közeledve esett össze.
A magyar válogatott játékos szerint az idény első fele nem úgy alakult, ahogyan tervezték, de szombaton megmutatták, hogy tudnak focizni.
A Barcelona sztárja azonnal visszavágott Unai Emerynek.
A horvátok, a franciák vagy spanyolok legyőzése, a dánok elleni döntetlen olyan meccsek voltak, amelyek után százezrek szerették meg a magyar válogatottat.