Már találkoztak is az érintett istálló vezetőjével, miután a McLarennel távol állnak az elképzeléseik az anyagi részletekről.
Az egyik riválisát kiejtő Fernando Alonso elismerte a hibáját.
Lewis Hamiltonon kívül nem gyakran látni ilyen extrém megoldásokat.
De ők maguk is fejlesztésekkel készülnek a következő versenyre.
A következő verseny után dönthetnek az egyik megoldás megtartásáról vagy elvetéséről.
Miamiban egy utcai Ferrarit vezetve vettek részt egy játékos vetélkedőben.
A spanyol versenyző 40 éves, de továbbra is a mezőny egyik legravaszabb tagja.
Az ausztrál szerint a terepjárója tudott volna csak megbirkózni a pálya laza felületével.
Hiába a hatalmas felhajtás, sokaknak csalódást okozott a miami versenyhétvége.
Nincs harag a két barát között, és ahogyan ők, úgy Norris és Gasly is megbeszélik a történteket.
A Red Bull sportolói egy motorcsónakszerű vízi járművel versengtek.
Galéria az új pálya első futamjáról.
A Forma-1 máig utolsó amerikai dobogósa Miamiban tárgyalt az FIA-val, és akár 2024-től csapatot indíthat a sorozatban.
Az elmúlt három év legjobb rajtpozícióját szerezte az Alfának az első szabadedzésen autót törő finn.
Nem elégszik meg a kétfutamos haladékkal a brit, aki a testékszereit előrébb helyezi a versenyzésnél.