Egy korcsolyapengéhez hasonló fémbetéttel próbálják kordában tartani az autó pattogását.
Az újabb amerikai verseny kapcsán egy sor könnyed témában kellett választaniuk két lehetőség közül.
Az Alfa Romeo csapatmenedzsere beszélt a szállítási nehézségekről.
A korábbi világbajnok szerint a mexikói sokkal kiegyensúlyozottabb és stabilabb a jelenlegi éllovasnál.
A Mercedes komoly fejlesztésekkel érkezik Miamiba, de Wolff szerint inkább a szezon későbbi részében lehet ennek jelentősége.
Alonso csapata felkérte az egyik legjobb női versenyzőt, hogy segítse a fiatal tehetségeket a siker felé.
A Mercedes által támogatott csapat élére két exferraris ember kerül.
A franciára az új versenysorozatában is sorra érkeznek a panaszok a túlzottan kemény stílusa miatt.
Az Alpine motorja önmagában jól muzsikál, csak a vibráció és az autó többi része többször kárt tett benne.
Két másik csapat példáját követve új szélcsatornát építenek, látszólag értelmetlenül.
A VW-konszern vezérigazgatója szerint csak bizonyos feltételek esetén éri meg belevágni a részvételbe.
Lekerült róla a nyomás, főnöke is így látja.
A Williamsnél szenvedő pilóta távozása juttathatja nagy lehetőséghez az Alpine tehetséges fiatalját.
A német szerint jelenleg kizárólag a DRS miatt lehet előzni az F1-ben, ami aggasztó tény.
A Volkswagen korábban nem vett részt a Forma-1-ben, de dolgozott együtt a Red Bull-lal, különösen a rali-világbajnokságon.