A Bahreini Nagydíj első szabadedzésén semmi sem úgy alakult, ahogy azt várni lehetett.
Hétpecsétes titokként kellett volna őrizni, erre idő előtt kiderült. Véletlenek vannak, de ez egyáltalán nem az volt.
Akik követték az ügy fejleményeit, azok számára nem jelent meglepetést a tulajdonosok lépése.
Hamarosan kiderül, mekkora a csapat lemaradása a Red Bullhoz képest.
A biztonságosabb versenyzést tartja szem előtt a nemzetközi szövetség.
Szeretne visszatérni a királykategóriába a német pilóta.
A módosítással alaposan át kell gondolnia a működését a világbajnok csapatnak.
Christian Horner ügye az F1 egyik legnagyobb botránya az utóbbi években.
Az Aston Martin legendás pilótája szerint a hollandon kívül egyik versenyző sem reménykedhet a győzelemben.
Megvolt az oka, hogy azt hitte, maradhat.
Elmondta, ő hogyan hívná az istállóját.
A holland világbajnokról Alonso is meglepő dolgokat mondott.
Egyre idegesebb a Red Bull mexikói pilótája.
Elmondta, miért.
A bahreini teszt után már az olasz csapatról kérdezték.