A Nagy Futamon a hazai közönség is láthatta a második generációs elektromos autót.
Frissülő képválogatásunk a budapesti utcai parádéról.
A Toyotának viszont nem fordít hátat. Korábbi F1-es ellenfele ül a helyére.
Claire Williams és Jean Todt is emlékezett Ayrton Senna 25 évvel ezelőtti balesetére.
Az osztrák pilóta 25 évvel ezelőtt vesztette életét Imolában, az F1 fekete hétvégéjén.
Két hagyományos pálya megtarthatja a helyét a naptárban, és legalább két új helyszín jön.
Osztja a véleményt, hogy a szabály az élmezőny leggyengébb tagját jutalmazhatja.
A vörösök csapatfőnöke szerint ugyanakkor megtévesztő a hátrányuk a pontversenyben.
A sebességváltók után a felnik és a fékrendszer elemei is egyformák lehetnek.
Lando Norris és Carlos Sainz is beszélt az idei szabály hátrányairól.
Bízik a Ferrarik feljavulásában, nem csak a csapattársa elleni harcra koncentrál.
Az Alfát nem érhette teljes meglepetésként, hogy a bokszba száműzték a finnt.
A német pilóta szerint jobb tempóra van szükségük, ennek oka azonban már bonyolultabb.
A csapatfőnök szerint a francia versenyző tempója Leclercével is felvette a versenyt.
Kvjat megbocsátott neki, a sportfelügyelők rajtbüntetéssel sújtják Barcelonára.