Sajtóhírek szerint Silverstone megegyezett a sportág vezetőivel, jövőre is lehet futam.
A tavalyi megingás után úgy tűnik, hosszú távra terveznek a fiatalokkal.
Új csapatával Texasban tesztel, először lép pályára oválon a 2017-es verseny óta.
Verstappen szerint nem nagyon lehetnek annál gyengébbek, mint Bahreinben voltak.
Hiába szenved a mezőny végén, akiknek kell, azok bíznak benne.
Csak akkor tér vissza, ha világbajnoki címért küzdhet.
James Allison szerint a teljesítményük a Ferrari tükörképe volt az első futamokon.
Korábbi F3-as riválisával egyszerre tesztelt. Nem akarja elkapkodni az előrelépést.
George Russell mellett a csapatok többsége fiatalokat indított a bahreini tesztnapon.
A csapat technikai igazgatója elemezte a versenystratégiát.
Túlórázott a mezőny Bahreinben, szerdán zárul a program a sivatagi pályán.
A német pilóta családja azonban nem sieti el az újabb lépést a pályafutás során.
A csapatfőnök szerint világbajnoka jelentette a különbséget a Bahreini Nagydíjon.
Csak Max Verstappen futott nála gyorsabb kört az első szezonközi tesztnapon.
Frissülő képgaléria a bahreini szezonközi teszt első napjáról.