Az EP hosszú évek küzdelme után elfogadta az ártalomcsökkentés terminusát.
Számos előnnyel jár, ha készleteinket lehetőség szerint az interneten keresztül töltjük fel.
A munkavállalók a nyitottságban és a technikai eszközök kezelésének ismeretében látják a megoldást az egyedüllét enyhítésére a határainkon túli munkavégzés esetén.
A közösségi liftek hiánya és a magas padkák sokak életét bonyolítja meg.
A lakosság jelentős része korábban is érintett volt, de a vírushelyzet sokakban kialakította, vagy súlyosbította a magányosságot.
A szakértők szerint az új perspektíva számtalan előnnyel jár, hiszen a vállalatok tevékenységében kiszűrhetők azok a sarokpontok, ahol energiamegtakarításra, hatékonyságnövelésre, vagyis költségcsökkentésre van lehetőség.
A szakember szerint elsősorban a bizonytalanság határozza majd meg a 2022-es évünket.
Az ismert pszichológus bízik benne, hogy azzal, hogy a kapcsolataink limitáltak lettek, megkérdőjeleződtek vagy újraíródtak, nagyobb figyelemmel leszünk irányukba, és jobban fogjuk értékelni őket.
Egy tavaly indult kezdeményezés az élelmiszer-termelésben pótolhatatlan szerepet betöltő méhek fenyegető kipusztulására irányította a figyelmet.
Hazánk egyik kiemelkedő vállalata számos lépést tesz a fenntarthatósági célok eléréséért.