A kanadai szépség miatt még érdekesebbek lesznek a női rúdugrás közvetítései.
Nantes városában történt a megrázó eset, ahol a labdarúgó-mérkőzéseket rendezik.
Az olimpiai bajnok úszó továbbra is a maga útját járja.
Furcsa körülmények várják a sportolókat Párizsban.
Megható jeleneteknek lehettek szemtanúi a francia fővárosba utazók.
12 év után távozott a klubtól tavaly nyáron.
Ebben sokat segített, hogy a csapat a spanyol bajnokság mellett 15. alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját.
A Liverpool amerikai edzőtáborába is elutazott a magyar válogatott csapatkapitánya.
A németországi torna leghíresebb hangszerét Toni Kroos is aláírta.
Dél-Amerika kevésbé fejlett futballkultúrával rendelkező országai rendhagyó eszközökkel igyekeznek felhívni magukra a figyelmet.
Kovács Dániel voloszi csapattársai most egy hónapig retteghetnek a magyar válogatott hatalmas csatárától.
A 2022-es szezon végén rúgták ki az olasz istállótól.
Az argentin zseni két szezon után is élen áll egy statisztikai mutatóban, holott az előző idényben már nem is Európában focizott.
192-en vehetnek csak jegyet a vendégszektorba.
Úszás, vívás, kajak-kenu, öttusa. Elég hosszú a felsorolás. Mi történt? Elmondjuk.