A Mercedes csapatfőnöke megérti a rivális döntését, a helyében viszont óvatosabb lenne.
Az Egyforma vlog e heti adásában Kiss Norbert csapatánál túlórázunk.
Az újonc Alexander Albon utolsóként indulva szerzett pontot.
Azt várták, hogy komoly veszélyben lesznek az első körökben.
Verstappen megvédte, az egyik kárvallott sem látta kirívónak az ütközést.
A vörösök csapatfőnöke szerint nem Vettelnek akartak kedvezni a monacói félreállításával.
Megelőzték Leclerc-t, elvették a leggyorsabb körért járó pontot Vetteltől.
Galéria az ezredik F1-es nagydíjról.
A Ferrarik egymással és Verstappennel harcoltak a Kínai Nagydíjon.
Grosjean, Räikkönen és Pérez szerint elférnek a sportágban a kétes hírű szponzorok.
Giovinazzi és Albon is részt vehet a Kínai Nagydíjon, bár egyikük csak a bokszból kezdhet.
Graham Hill nyerte az 1969-es Monacói Nagydíjat, az autó most Sanghajban körözött.
Leclerc hibázott a mért körén, de elégedett a hétvégi fejlődésével.
A csapatfőnök figyelmeztetett, hogy a pole pozíciótól függetlenül is fejleszteni kell.
Christian Horner szerint is Vettel fosztotta meg a második rajtsortól a holland pilótát.